2012. január 20., péntek

Így készült a Predators - Ragadozók


Hosszas tervezés után, 2010-ben készült el a régóta várt harmadik Predator-mozi (noha közben a lény két másik filmben is feltűnt – AvP, AvPR). A filmet Antal Nimród rendezte Robert Rodriguez produceri felügyelete mellett, a főszerepben pedig az Oscar-díjas Adrian Brody látható, valamint Topher Grace, Alice Braga, Walton Goggins, Oleg Taktarov, Laurence Fishburne, Louis Ozawa Changchien, Mahershala Ali és Danny Trejo.




Egy Royce nevű zsoldost elrabolnak a Ragadozók, és egy vadrezervátumként funkcionáló idegen bolygón eresztenek szabadon, hét másik emberrel együtt: Isabelle izraeli mesterlövész, Stans halálra ítélt gyilkos, Nyikolaj orosz nehéztüzér, Cuchillo mexikói gengszter, Hanzo yakuza-tag, Mombasa afrikai halálosztagos, Edwin pedig orvos. Egyikük sem tudja, hogy kerültek oda, és miért, egy dologra azonban nagyon gyorsan rájönnek: csak együtt van esélyük túlélni a kalandot, így hát összefognak és elindulnak kideríteni, hogyan juthatnának haza. Ebben segítségükre van magányos harcos, Noland, aki már 10 idény óta (túl)él a dzsungelben. A történet hamarosan egy extrém túlélő túrába fordul át, ahol hőseink egyre nehezebb helyzetekbe kerülnek, és közben apránként kiderül, mi is a helyzet velük és a bolygóval.



Az újabb Predator-film szándéka már röviddel a felemás sikerű második rész után felmerült, sőt, Robert Rodriguez (a Desperado forgatása idején) meg is írt egy forgatókönyv-vázlatot, és még Schwarzenegger is érdeklődött a projekt iránt, de a 20th Century Fox akkor még visszautasította az ötletét, mivel túlságosan magas lett volna a film költségvetése, ill. korainak érezték a folytatást a második rész bukása után. Az ötlet így tíz évre fiókban maradt. Két hatalmas AvP-bukás, és porba rombolt Predator-, ill. Alien-presztízs után azonban a stúdió úgy vélte, elérkezett az idő a figura önálló filmben való feltámasztására. (A hollywoodi legendárium szerint állítólag egy Foxos alkalmazott egy irodatakarítás és lomtalanítás során talált rá az elfeledett, megsárgult forgatókönyvre.)



A végleges szkriptet Alex Litvak és Michael Finch írta, Rodriguezről pedig sokáig rendezőként is beszéltek, mikor azonban kiderült, hogy csak a produceri teendőket vállalja, új direktort kezdtek keresni a projekthez. Felmerült többek között Neil Marshall (A barlang, Végítélet), Peter Berg (Hancock) és Darren Lynn Bousman (Fűrész 2-3-4.) neve is, végül – sokak nagy meglepetésére – a magyar Antal Nimród lett a befutó, többek között azért, mert Rodrigueznek tetszettek az előző munkái (Kontroll, A szállítmány), és osztotta Rodriguez azon elképzelését, hogy az új film csak az első két rész szellemében készülhet el, maximálisan elhatárolódva a két Alien Vs Predator-tól. (Ekkoriban még a forgatókönyv tartalmazott néhány alternatív jelenetet is arra az esetre, ha sikerülne megnyerni a produkciónak Arnold Schwarzeneggert és/vagy Danny Glovert, azonban egyikük sem vállalta a szereplést.)



Sok találgatást követően alig néhány héttel a forgatás előtt derült ki a film szereposztása – és a rajongók nem győztek csodálkozni, hogy a korábban inkább drámai szerepekben (A zongorista, Hollywoodland) látható Adrian Brody lett az egyik főszereplő, megelőzve olyan színészeket, mint Milo Ventimglia (Hősök), vagy Josh Brolin (Mimic, Nem vénnek való vidék). Brody több mint tíz kiló izmot pakolt magára a szerep kedvéért, hogy minél jobban hasonlítson az általa megformált keménykötésű harcoshoz.


Stan Winston 2008-as halála után Greg Nicotero és Howard Berger kapta meg az új film idegenjeinek megtervezését. Berger együtt dolgozott Winstonnal az első film idején, így lényegében csak elő kellett vennie az akkori terveket, hogy minél inkább hűek maradjanak Winston eredeti koncepciójához. A ragadozókon kívül más idegen lények is láthatóak, pl. földönkívüli vadállatok, melyekre a Predatorok szoktak vadászni, de egy újfajta Ragadozót is alkottak a régi tervek alapján.



A nézői és kritikai fogadtatás közepesnek mondható; a leggyakoribb jelző a filmmel kapcsolatban a „korrekt” volt. Korrekt, de nem túl agyas, mondhatni: átlagosan zúzós akció-kalandfilm a Ragadozók, melyben színészi játék lényegében nincs, minden karaktere erősen sablonos, a cselekmény meg összefoglalható egyetlen mondatban: a prédák menekülnek, páran közülük fűbe harapnak, majd a végén a túlélők legyőzik az ellenséget.
Hasonlóan a második filmhez, itt sincs semmi meglepetés; a film elsősorban a rajongók igényeit elégíti ki, akik akció közben szeretnék látni a Ragadozót, és ezt 100%-ban meg is kapják – mást viszont nem igazán. A vadászat izgalma már messze nem olyan, mint az első filmben, viszont a történet felmondja a kötelező házi feladatot az összes Predator-motívummal: hőlátás, csuklópengék, plazmalövedékek, elektronikus álcázás, gerinckitépés, stb. A cselekmény ezzel együtt egyszerű és kiszámítható: a macska-egér játék során egyesével levadásszák az emberi prédákat, míg végül a legügyesebb marad életben (plusz természetesen a nő).



A 40 milliós költségvetés egyáltalán nem volt magas, annak jó része a trükkökre ment el, viszont tisztességes, 127 millió dolláros profitjával egész sikeres filmnek lehet mondani a Ragadozókat, nem csoda hát, hogy Rodriguez (és a Fox) már a folytatásban gondolkodik, ami elől Antal Nimród sem zárkózik el. Az eddig nyilvánosságra került tervek szerint nem folytatás, hanem előzményfilm lenne az újabb Predator-mozi, melynek főszereplője Noland, aki eleddig a legtökéletesebb préda volt, hiszen tíz vadászszezont is túlélt a bolygón.



Érdekességek:


GShG 7.62
M134 Minigun

Nyikolajnak eredetileg egy orosz GShG 7.62-es, négycsövű géppuskája lett volna, a produkció fegyvermestere azonban egyetlen példányt sem tudott szerezni, ezért a színész végül egy amerikai M134-es Minigunt kapott.



Royce fegyvere egy átalakított AA-12-es automata puska, amit Frag-12-es robbanótöltetekkel táraztak be, ezért kíséri a lövéseket látványosan nagy torkolattűz.



Isabelle egy Blaser R93 LSR1-es orvlövészpuskát használ, Elcan DigitalHunter elektronikus távcsővel, az izraeli hadseregben ez a fegyver viszont nincs rendszeresítve.


  • A végefőcím alatt hallható Little Richard-dal (Long Tall Sally) ugyanaz, amit Schwarzeneggerék az első Predatorban hallgatnak a helikopterben.
  • Hanzonak az egész filmben összesen háromsornyi szövege van, azt is egyetlen jelenetben mondja el.
  • A növény, amit Edwin felismer és megnevez (Archaefructus liaoningensis), évmilliókkal ezelőtt, a Kréta korban létezett, és ma az első virágos növényként ismert a paleobotanikában. Fosszíliáit Kína területén találták meg.
  • Cuchillo figuráját a forgatókönyvben úgy jellemezték, mint egy pasas, aki úgy néz ki, mint Danny Trejo. Amikor Danny Trejo ezt meghallotta, felhívta Rodriguezt (akivel jóbarátok, de szegről-végről rokonok is), hogy hallotta, hogy az új filmjében van egy fickó, aki kiköpött Danny Trejo, és Robertnek állati nagy mázlija van, mert ismer valakit, aki pont úgy néz ki, mint Danny Trejo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése