2012. július 15., vasárnap

Filmes cégek és vállalatok

A filmekben se szeri, se száma a különféle nagyvállalatoknak és cégeknek, melyek hol világuralomra törnek, hol csak anyagi hátteret és megélhetést biztosítanak tulajdonosaiknak, dolgozóiknak. Némelyek viszont annyira meghatározónak bizonyultak, hogy évek, évtizedek múlva is jól csengő névnek számítanak a filmbarátok számára.




Az OCP - Omni Consumer Products - Detroit-i székhelyű mamutvállalat, amely az ipar és szolgáltatás gyakorlatilag minden területén jelen van, erősen háttérbe szorítva versenytársait, ill. alapjaiban meghatározva a város lakóinak életét. Legújabb projektjük az ún. Robotzsaru-program, amely megoldást kíván adni a nem túl távoli jövő aggasztó közbiztonsági problémáira, ehhez pedig egy halott rendőrre van szükségük.



A számítógépes játékok egyik leghíresebb cége az Umbrella Corporation, amely a Resident Evil szereplőinek okozott rengeteg nehéz pillanatot, miután a vállalat laborjából kiszabadult egy pusztító, genetikailag módosított vírus, amely zombikká változtatja az embereket. Paul W. S. Andersonnak és Milla Jovovichnak "köszönhetően" az esernyős cég hamarosan a képernyőkről átköltözött a mozivásznakra, és bár a végeredmény igencsak felemás lett, a sorozat már öt filmfeldolgozást ért meg.



Az amerikai Wayland és a japán Yutani fúziójából létrejött társaság az Alien-univerzum meghatározó vállalatcsoportja, melyre általában úgy hivatkoznak, mint "a társaság" vagy "a cég". A Weyland-Yutani Corp. lényegében egy óriási hatalommal és anyagi háttérrel rendelkező, ipari, bányászati, kereskedelmi, tudományos, katonai és számos egyéb területen érdekelt konglomerátum, amely nem ritkán illegális műveleteket is támogat. Székhelye a Földön van, és különleges szerződésben áll a hadsereggel, ennek keretében indítottak el egy szigorúan titkos biológiaifegyver-tervezetet, amely földönkívüli életformák befogásán, Földre szállításán és kitenyésztésén alapszik.



"Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed." - hangzik a Terminátor-filmek leghíresebb idézete, amely arra utal, hogy mindig, minden körülmények között lehetséges tenni - akár időutazás árán is -, hogy megakadályozzunk valami nagyon rosszat. Az első Terminátorból aztán kiderült, hogy néha ez az elképzelés téves, és éppen azzal idézzük elő a negatív eseményeket, hogy megbolygatjuk az idővonalat, hiszen ha a Skynet nem küldte vissza volna az első T-800-ast, hogy ölje meg Sarah Connort, az emberek pedig nem küldték volna vissza Kyle Reese-t, hogy a nő védelmére legyen, akkor egyrészt az Ellenállás vezére, John Connor meg sem született volna, viszont maga a Skynet sem jött volna létre, hiszen akkor nem találja meg valaki az első terminátor leszakadt karját és központi chipjét, nem jött volna létre a Cyberdyne Systems, ami nem fejlesztette volna ki a szuperkomputerét, amely így 1997. augusztus 29-én öntudatra ébredve nem döntött volna úgy, hogy végez az emberiséggel. (Egy alternatív kronológia szerint a támadás 2011. április 21-én kezdődött - lásd a The Sarah Connor Chronicles-t, ill. a különböző filmekben más-más időpontok ismeretesek.)



Az idővonallal nem szabad játszadozni, ez a Vissza a jövőbe-filmekből is világosan kiderül, különösen a második részből, melyben Marty McFly nemezise, Biff, addig variál a háttérben, míg egy alternatív idővonal jön létre, melyben ő lesz a nagyhatalmú Biffco Enterprises befolyásos és piszkos módszerektől sem visszariadó tulajdonosa. Ezért hát mindig ügyeljünk arra, hogy a jövőből származó, sporteredményeket tartalmazó almanachunk jó kezekben maradjon, különben alaposan megnézhetjük magunkat és a jövőnket. Vagy a múltunkat... vagy a jelenünket?



"Anyuci irtó pipa." - mondta Ian Malcolm Az elveszett világban, és kijelentését nem is alapozta akármire. 1993-ban Steven Spielberg (ismét) filmtörténelmet írt a Jurassic Parkkal, amely 65 millió év után feltámasztotta a dinoszauroszokat - eleinte szafari-látványosságként, de aztán az emberi kapzsiság és mohóság újfent bebizonyította, hogy nagyon nem jó dolog, ha istent játszunk. "A természet utat tör magának." - ahogy a milliárdos üzletember, John Hammond találóan megfogalmazta. Sajnos, unokaöccse, Peter Ludlow másképp gondolja, így az öreget rövid úton eltávolítja az InGen Corp. éléről, és pénzsóvár mancsait a dínók felé nyújtja.



Az RDA - Resources Development Administration - tényleg azt teszi, ami a nevében szerepel: új forrásokat kutat fel. Csak épp bármit és bárkit eltapos ennek (és a profit) érdekében. Az óriási ipari és anyagi háttérrel rendelkező vállalat legújabb projektje egy Pandora nevű, távoli holdat céloz, amely egy különleges humanoid nép, a na'vik otthona. Az emberek hivatalosan az idegen lények tanulmányozására érkeztek, ennek keretében kifejlesztettek egy módszert, amivel mesterséges na'vi-testben - ún. avatarokban - elvegyülhetnek az őslakók között. A valóságban azonban a három méter magas, kék bőrű idegenek rossz helyen vannak rossz időben, hiszen éppen a falujuk alatt található az az óriási mennyiségű ásvány, amire az emberiségnek hatalmas szüksége van, és amit az RDA bármi áron meg akar szerezni. Ehhez viszont egy deréktól lefelé megbénult háborús veteránnak is lesz néhány szava.



Az Axis Chemicals Company az 1989-es Batman-filmben tűnt fel. Ez a lerobbant vegyianyaggyár a gothami maffia kezében van, egy fedőcég a Carl Grissom-vezette társaság illegális ügyleteinek leplezésére. És nem mellesleg Batman legnagyobb ellenfelének, a Jokernek a "szülőhelye" is, hiszen Grissom azzal akar megszabadulni egykori legmegbízhatóbb emberétől, Jack Napier-től - egy nő miatt -, hogy fülest ad a rendőröknek, míg Jack és bandája ipari kémkedést követ el a cégnél (ami persze szintén csak fedőakció, pontosabban a csapda, amibe Jack annak rendje és módja szerint belesétál).
A férfi Batman elől menekülve beleesik egy vegyszerrel teli tartályba, melynek következtében bőre kifehéredik, haja zöld lesz, arcának izmai és idegei pedig olyan súlyosan károsodnak, hogy a plasztikai beavatkozás ellenére is örökös vigyorba torzul a szája. Ezért persze a Denevérembert hibáztatja, így a gyárban üti fel új rejtekhelyét és sötét tervet eszel ki Gotham városa ellen.



A különféle inváziós, városokat a földig rombolós sci-fik mellett Robert Zemeckis Contactja kissé talán háttérbe szorult, noha az 1997-es film az egyik legintelligensebb tudományos-fantasztikus mozi. Az 1936-os berlini olimpia tévéközvetítésének jelébe csempészett földönkívüli üzenetet észlelő Elanor Arroway története nem lenne teljes egy nagyvállalat és annak felvilágosult tulajdonosa, S. R. Hadden nélkül. A milliárdos üzletember és a Hadden Industries esélyt ad a nőnek, hogy az emberi történelem során elsőként lépjen kapcsolatba egy idegen civilizációval, ezért egy titkos japán helyszínen felépítenek egy második űrhajóindító platformot (miután az első egy szabotázs következtében megsemmisül).



Csak ül és mesél. Forrest Gump, a fehérzakós, sportcipős fiatal férfi sok helyen járt, sok mindent látott, de nem mindent értett. Annyi viszont biztos, hogy jelen volt a legfontosabb modernkori amerikai történelmi eseményeknél, találkozott elnökökkel és zenészekkel, harcolt háborúban és pingpongozott Kínában. Legjobb barátját, BB-t Vietnámban ismerte meg, akivel elhatározták, hogyha hazamentek, együtt fognak rákhalászni. Forrest végül barátja nélkül vágott bele a rákászásba, aminek révén hamarosan nagy vagyonra tett szert, így megalapította a BB-Gump Vállalatot.
Robert Zemeckis másik remek filmje csak úgy hemzseg a különféle "céges" utalásoktól, így például szerepet kap benne az Apple Computer, a Dr. Pepper és a Bubba Gump Shrimp Company, amely egy kaliforniai központú étteremhálózat.



Az 1952-ben készült Ének az esőben vitathatatlanul minden idők egyik legjobb és "legklasszikusabb" musicalje, amelynek filmtörténeti jelentősége egyszerűen felbecsülhetetlen. Fülbemászó dalai, Gene Kelly híres tánca az esőben, Donald O'Connor bábus bohóckodása és Debbie Reynolds bájos hangja évtizedek múltán is ugyanolyan szórakoztatóak, mint a premier idején.
A cselekmény egy fiktív filmstúdió, a Monumental Pictures berkeiben zajlik, itt akarják a szereplők elkészíteni rengeteg némafilmjük után a cég első hangosfilmjét, ez azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, mint azt gondolják.



A True Liesban az Omega Szektor "A védelem utolsó vonala", ahogy a titkos kormányügynökség emblémáján is olvasható. Itt dolgozik Harry Tasker, a szuperügynök, aki több nyelven beszél, ismeri a legkülönfélébb fegyvereket és védelmi rendszereket, feleségének azonban halványlila fogalma sincs a valóságról, nem csoda hát, hogy az asszony, Helen, majd megőrül az unalomtól.
Az ügynökség fedőcége a Tektel Systems, amely rendelkezik mindennel, amire egy fontos vállalatnak szüksége lehet: van recepciója és titkárnője, aki viszont egy hatalmas pisztolyt tart az asztala alatt, amennyiben valaki nem menne át a retinavizsgálaton, testszkenneren és hangazonosításon.




Csodás álmok jönnek. Ja, nem, az egy másik film. A Paul Verhoeven-rendezte remek sci-fi-akciófilm, Az emlékmás 1990-ben készült, főszereplője egy Doug Quaid nevű ember, aki különleges eljárásnak veti alá magát, hogy egzotikus emlékeket kapjon.
A Rekall - Memória örömmel áll rendelkezésére, csakhogy az emlékbeültető procedúra közben korábban már törölt emlékek törnek felszínre a férfi tudatában. Quaid ráébredni vél arra, hogy ki is ő valójában, ez a felismerés pedig arra készteti, hogy a Marsra utazzon és ott harcba szálljon egy nagyvállalat ellen és kiderítse a vörös bolygó titkát.



A Stark Industries a Marvel-képregények talán legismertebb vállalata, így nem csoda, hogy a mozifilmekben is nagy szerepet kapott. Tony Stark, a laza playboy a jelenlegi vezető, de az ő ideje előtt apja, Howard állt a vállalat élén, amely már a második világháború alatt is élen járt a különféle kutatások és fejlesztések terén, így többek között a Szuperkatona-programban is, amelynek egyetlen sikeres, befejezett kísérlete volt csupán.



Egy másik ismert Marveles cég Norman Osborn vállalata, amit bajszos kollégájához hasonlóan szintén önmagáról nevezett el. Az Oscorp Industries több százmilliárd dollár értékű cégcsoport, tevékenységi köre pedig a fegyvertervezéstől kezdve egészen a biokémiáig terjed. Egy ilyen vállalat igencsak jól jöhet, amennyiben álarcos-röpdeszkás szuperbűnözői karrierbe akarnánk vágni, márpedig Osborn pontosan ezt tette; ráadásul nem csak ő, de a fia, Harry is felcsapott Zöld Manónak - Pókember nagy bánatára a képregényekben és filmekben.


Ami a Marvelnél az Oscorp vagy a Stark Industries, az a DC-nél a Wayne Enterprises. A Thomas Wayne által alapított cég Gotham City legnagyobb és legmeghatározóbb vállalata, amelyet apja halála után a fiatal Bruce Wayne örökölt. A vállalat biztosítja Bruce álruhás alteregójának, Batman-nek a magasszintű technikai hátterét (titokban persze), de ez működik álcaként is annak érdekében, hogy Bruce a világ előtt az az unatkozó milliomoscsemete legyen, akiről senki nem gondolná, hogy éjszakánként hegyes fülű csuklyában és denevérköpenyben bűnözőkre vadászik.


Ha a DC-nél valami nem Wayne Industries, akkor LexCorp, azaz Lex Luthor óriási vállalatcsoportja. A cég 1986 óta létezik, amikor először esett róla említés Az acélember című képregénysorozatban.
Legyen szó képregényekről, animációs vagy élőszereplős filmekről, a konglomerátum elsősorban az űrkutatás, fegyvertervezés, élelmiszeripar, pénzügy, robotika területén működik - sokszor titkos kísérleteket folytatva, hogy elősegítse Lex Luthor világuralmi törekvéseit és persze Superman legyőzését.



A Szárnyas fejvadász az a sci-fi, amelyet lehet szeretni vagy nem szeretni (mert elég nehezen érthető), de szó nélkül elmenni mellette semmiképp nem. 2019-et írunk. A speciális osztaghoz tartozó Deckard éppen visszavonulni készül, amikor újabb feladatot kap. Öt mesterséges ember - ún. replikáns - eltérített egy űrhajót, hogy visszatérjenek a Földre és megkeressék alkotójukat, hogy az meghosszabbítsa életüket. Deckard feladata, hogy megakadályozza ezt, felkutassa és végezzen a replikánsokkal. Ridley Scott forradalmi filmje rengeteg kérdést tesz fel - Mit jelent embernek lenni? Mi az élet értelme? - de a válaszokat a nézőre bízza, és talán ezért osztja meg őket. Egy dolog azonban biztos: a replikánsokat a Tyrell Vállalat készítette.


A Lost című sorozatban szereplő titokzatos szervezet neve, a DHARMA egy rövidítés: Department of Heuristics And Research on Material Applications.
A szigetre lezuhanó repülőgép túlélői számos, a Dharmához köthető épületet fedeznek föl, melyek kutatóbázisok, kommunikációs egységek vagy lakókomplexumok. A történet egyik fő mozgatórugója az ezek utáni kutatás. Az állomások többségének saját, nyolcszögletű logója, illetve – az ott folytatott tevékenységről (pl. állattani kísérletek, méregraktár, időmanipuláció stb.) – egy tájékoztató filmje van; ám ezek sokszor ellentmondanak egymásnak.



A The Blue Sun Corporation a Firefly c. (méltatlanul elkaszált) sorozat leghatalmasabb és egyben leggazdagabb vállalat (szó szerint) -óriása, amely valamilyen formában minden bolygón és minden otthonban jelen van. A cég emblémája a pólóktól kezdve az élelmiszer-csomagolásokon át a műholdakig mindenhol látható. Az erős politikai kötődésekkel átszőtt Blue Sun nem titkoltan kutatásfejlesztési, no meg nem kevés kémtevékenységet is folytat - szorosan együttműködve a hadsereggel.



Jean-Baptiste Emanuel Zorg és az ő ZF-1-ese, ami Az ötödik elemben látott többfunkciós kézifegyver. Tartalmaz gépfegyvert, rakétavetőt, mérgezett nyílvetőt, hálóvetőt, lángszórót, fagyasztósugarat és egy rejtélyes piros gombot, amit célszerű nem nyomkodni.
A Zorg Industries egy jövőbeli óriásvállalat, ennek teljhatalmú ura J-B. E. Zorg, aki egyetlen szavával alkalmazottak ezreit teszi utcára, köztük egy taxicég munkatársait is, és nem átall egyezséget kötni a nagybetűs Gonosszal annak érdekében, hogy még nagyobb hatalomra tegyen szert.



A Daily Bugle, magyar nevén Hírharsona, egy fiktív new yorki napilap, amelynek Peter Parker az egyik külsős fotóriportere. A kiadó-főszerkesztő, Jonah J. Jameson, vérbeli újságíró, aki annak idején rikkancsként kezdte a pályafutását, onnan küzdötte fel magát a szamárlétra tetejéig. Parkert úgy vette alkalmazásba, hogy fogalma sincs róla, hogy a fiatalember nem más, mint utálatának legfőbb tárgya: a közkedvelt Pókember.
Az újság és J.J.J. a Pókember-képregények állandó mellékszereplője, de feltűnt a tévé- és mozifilmekben is.



Ami a Marvelnél a Daily Bugle, az a DC-nél a Daily Planet (magyar neve nincs). Itt dolgozik riporterként Superman, vagyis civilben Clark Kent, akiről a főszerkesztő, Perry White szintén nem sejti, hogy ugyanaz a személy, mint Metropolis és a világ első számú védelmezője. Kilétét csak néhányan ismerik, így többek között a felesége, Lois Lane, aki szintén az újság egyik kiváló munkatársa.
A Daily Planet szintén gyakori helyszín a Superman-képregényekben, valamint tévé- és mozifilmekben.

Bónuszok:



Nem szabad megfeledkezni a híres ACME Corporationről sem, vagyis arról a fiktív cégről, amelytől a Prérifarkas szokta rendelni a különféle eszközöket, hogy elkaphassa a Gyalogkakukkot. Az ACME név emellett még számos tévéfilmből vagy képregényből lehet ismerős, ugyanakkor kevesen tudják, hogy nem a rajzfilmsorozat kedvéért találták ki, hanem közel 100 éve valódi termékeket is ezzel reklámoztak - többek között kovácsüllőket is, melyek visszatérő tárgyak a Bolondos dallamokban. Az ACME-ről bővebben ITT olvashatsz.



A Szörny Rt. az azonos című Pixar-filmsorozat fontos vállalata, hiszen ez a társaság látja el energiával Iszony Cityt, mégpedig úgy, hogy a gyerekektől amúgy rettegő szörnyek "begyűjtik" tőlük a rémült sikolyokat, amiket a gyárban "palackoznak". A rémisztőknek nevezett dolgozók ijesztik meg a gyerekeket, és ezért őket sztárokként kezelik, hősként tisztelik az egész városban, amiért be mernek lépni egy gyerek szobájába - a gyárban található ajtók (portálok?) segítségével.



A Ewing Olajvállalat egy létező cég, persze nem a Dallasból ismert Jockey és Bobby által irányított társaságról van szó.
A fiktív cégtörténet szerint Jock Ewing volt az alapító 1930-ban, és 1977-ig töltötte be az elnöki posztot. Jockey a vietnami katonai szolgálatát követően lett előbb alelnök, majd elnök. A társaságot eredetileg öccsével, Bobbyval vezette, ám addig ügyeskedett, amíg sikerült fivérét kipiszkálnia, ezután lényegében a vállalat teljhatalmú ura lett. Részletesebben ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése