2012. augusztus 18., szombat

Híres színészek a Star Trekben


A Star Trek immár több mint 40 éve része az egyetemes televízió-, film-, és science fiction-történelemnek. Most azonban ne erről essék szó, hanem azokról a színészekről, akik az évek során feltűntek a különböző sorozatokban és/vagy mozifilmekben, és akiket sokkal inkább a mozivászonról ismerhet a nagyérdemű, semmint a tévéképernyőkről.

2012. augusztus 17., péntek

Sir Arcszőr


Nem is olyan rég emlékeztem meg a kopasz vagy ritkuló hajú filmesekről, így az az igazságos, ha azok számára is szentelek egy bejegyzést, akik velük ellentétben jóval komolyabb szőrzettel rendelkeznek.

2012. augusztus 16., csütörtök

Ryan Wieber-interjú


Ryan Wieber neve sokaknak talán nem mond semmit. Ám ha hozzátesszük: a Ryan vs. Dorkman című filmek egyik társírója, társrendezője, társ-címszereplője és vizuális effektus-készítője, akkor már esetleg beugrik valami a Youtube-on látott kisfilmekből, melyekben egy magas, vékony és egy köpcösebb, szemüveges srác fénykardokkal aprította egymást, de olyan elképesztő koreográfiával, amilyet talán még a „hivatalos” Star Wars-filmekben sem látni. Ryan az RvD-filmek, no meg az autodidakta módon tanult vizuális effektjei kapcsán híresült el a téma (speciális filmes effektusok és videótrükkök) iránt érdeklődők körében, és nem utolsósorban, figyelemreméltó – egy igazi amerikai álom… – karriert futott be választott szakmájában, melynek még így is csak az elején jár.
Megjárta a LucasArts (George Lucas videójáték-készítő cége) boszorkánykonyháját, jelenleg pedig a Stargate Digital-nál van, ahol többek között a nálunk is sugárzott Hősök című sorozat trükkjein is dolgozik. Az elmúlt évben Emmy-díjat kapott a Stargate-csapat tagjaként, ennek kapcsán készült vele az alább interjú.

A Star Trek óriásai

A Star Treket nézve számtalan idegen faj képviselőivel találkozhatunk, melyek a legtöbb esetben szinte teljesen humanoidoknak tűnnek, eltekintve néhány homlokredőt vagy más csontkinövést itt-ott a fejükön, nyakukon. Akadnak azonban olyan földönkívüliek is, akik nem csupán ilyen-olyan kinövéseik tekintetében különböznek az emberektől, hanem extrém testméreteik is különlegessé teszik őket, sokszor akár több fejjel tornyosulva kedvenc flottatisztünk fölé. A Star Trek négy évtizede alatt nem egy óriásnövésű szereplő tűnt fel az egyes sorozatokban vagy filmekben, és bár általában csak egy-egy epizódban voltak láthatóak, megjelenésük mégis maradandónak bizonyult.

2012. augusztus 14., kedd

Filmes kopaszok


A kopaszság (alopécia) férfiaknál lényegesen gyakoribb, mint nőknél; genetikai tényezők, öregedés, a bőr betegségei és egyéb dolgok is okozhatják. A haj hullása oldalt kezdődik, esetleg homloktájon (hátrább húzódik a haj vonala) vagy a fejtető hátsó részén (amolyan tonzúrát eredményezve).
Sok férfit érzékenyen érint hajának fokozatos elvesztése (még ha nem is mindet), ennek ellensúlyozására pedig nem kevesen hajlamosak valamilyen arcszőrzetet növeszteni (hogy ami szőr felül hiányzik, az legalább alul „meglegyen”), mások szerint viszont a tar fej akár vonzó is lehet, hovatovább szexi. Utóbbi táborba természetesen a hölgyek tartoznak, akik közül sokan állítják, hogy ha egy pasi kopasz, az férfias.

2012. augusztus 6., hétfő

Oscar shit


Az Oscar-díj minden vitán felül a nemzetközi filmszakma legrangosabb elismerése, akkor is, ha főként amerikai filmeket szoktak vele jutalmazni. Éppen ezért – az „esélyegyenlőség” miatt – alkották meg 1947-ben az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) tagjai a legjobb idegennyelvű film kategóriáját, amely a köznyelvben a legjobb külföldi filmeket jelenti. Itt a világ minden tájáról származó filmek versengenek egymással és az aranyszoborért.

2012. augusztus 5., vasárnap

A Sötét lovag - Felemelkedés

Befejezte röptét a Denevér


Az év egyik leginkább várt filmje végre a hazai mozikban. A szálak elvarrattak, a konfliktusok megoldattak, a Sötét lovag legendája immár örökké él. A végeredmény azonban nem tökéletes.

A Batmobile


Nyilván sokan tudják, hogy a Denevérember sokféle kütyüt hord magánál: hajítópengéket, gázkapszulákat, acélköteleket és az azokat kilőni képes pisztolyokat, na meg, ha szükséges, akkor Superman leszerelésére egy kis ólomdobozban tartott kryptontit-szilánkot (bár ez utóbbival eddig csak az animációs filmekben lehetett találkozni), Batman öve tehát csak úgy tobzódik a különféle eszközökben és hasznos szerkentyűkben. (Nem csoda hát, ha Joker az 1989-es filmben fel is tette a költői kérdést: vajon honnan szerzi ezeket a jó kis játékait?)