2014. május 26., hétfő

A megálló

2009 újévének éjszakáján Oscar Grant a barátaival szórakozni ment San Franciscóba. A Fruitvale nevű állomáson rendőrök több társával együtt leszállították a vonatról, majd máig tisztázatlan körülmények között egyikük hátba lőtte a már földön fekvő, megbilincselt kezű férfit, aki nem sokkal később a kórházban belehalt a sérülésébe. A hivatalos rendőri jelentésben az állt, hogy Oscar ellenállt a letartóztatásnak, ill. az intézkedő tiszt elmondása szerint az elektromos kábítópisztolya helyett véletlenül az éles lőfegyverét használta. Az illetőt gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bíróság elé állították, két év szabadságvesztésre ítélték, alig 11 hónap után viszont feltételesen szabadlábra helyezték. Bővebben: Wikipedia.


A megrázó esetet többen is rögzítették mobiltelefonjukkal, a felvételek hamar felkerültek a különféle közösségi oldalakra, leadták a hírcsatornák is, ami rövidesen zavargásokhoz vezetett.
video
Ryan Coogler első egész estés filmje megjárta a Sundance Filmfesztivált, ahol nem csak a zsűri, de a közönség nagydíját is elnyerte, Cannes-ban pedig ugyanabban a szekcióban kapott elismerést, amelyben idén a Fehér isten nyert. Ezen kívül még végignyerte a fél világot Zürichtől Torontóig, a hazai mozikat azonban így is messze elkerülte, és ez idő szerint még DVD-n sincs kiadva. Miért? - kérdem én.

A kérdés persze költői; nagyon is ésszerű indokokat tudok felsorolni, miért gondol(hat)ja úgy egy forgalmazó, hogy ezt a filmet nem hozza be a magyar piacra. Először is: ez egy fekete-dráma és egy olyan jelenséget mutat be, ami nálunk lényegében ismeretlen (rendőri túlkapással megspékelt black trash), a magyar közönség pedig nem tud az ilyesmivel azonosulni. Továbbá: kis költségvetésű, független film, nincsenek benne nagy sztárok, sem látványos akciójelenetek. Lényegében végigdumálják az egész filmet, és kb. nem történik benne semmi különös, a vége viszont eléggé felkavaró, szóval ilyesmivel inkább ne zavarjuk meg a derék, magyar moziba járókat.

A tipikusnak is nevezhető történetnek egy fiatal fekete férfi a főszereplője, aki megjárta a börtönt, egyik munkahelyén sem tudott megmaradni sokáig, problémái voltak a kábítószerekkel, és meglehetősen fiatalon vált apává. A filmes Oscar azonban nem ostoba, pontosan tudja, érzi, hogy meg kell változnia önmaga, a barátnője, az anyja, de legfőképp a kislánya érdekében. Talán nincs is tudatában annak, mennyire szerencsés, hogy annyi támogató családtagja és barátja van; nélkülük alighanem végleg elsüllyedne az élet koszos lefolyójában. A sors azonban többnyire nem ennyire kegyes, és ha egyszer kiszemelt magának valakit, addig üldözi, amíg meg nem kaparintja.

Ryan Coogler bemutatkozó mozifilmje jellegzetes független alkotás, ugyanakkor - "ennek ellenére" - erőteljes, érzelmes és biztos kezű.
Írt zene kevés van, jobbára betétdalokat lehet hallani, sok az eredeti helyszín, a színészek között pedig amatőrök is láthatóak (pl. a börtönben valódi elítéltek szerepelnek). Az oly sok más filmben látott kézikamerázás ebben az esetben nem öncélú vagy egy divatos trendnek való megfelelés, hanem indokolt formanyelvi eszköz, ami a dokumentarista stílusával növeli a látottak hitelességét.

Dramaturgiai szempontból döntő jelentőségű, hogy a film elején látható az állomáson történtekről az egyik eredeti, telefonos felvétel, ami a lövés pillanatában kerül megszakításra; innen lép át a film a kvázi fikcióba, az egyre növekvő feszültségnek pedig ezek után az a forrása, hogy a néző pontosan tudja, de legalábbis sejti, mi fog történni Oscarral, és aggodalommal tölti el, ahogy a cselekmény előrehalad addig a bizonyos vonatállomásig.
Az amatőr videók bevágása egyúttal keretes szerkezetet is ad a történetnek, hiszen a film végén is látható egy, ami a Grant emlékére, 2013 újévén egybegyűlt embereket mutatja, köztük Tatianával, a megölt fiatalember lányával.

Elsőfilmes rendezőhöz képest Cooglernek igazán impozáns stábot és szereplőgárdát sikerült összehoznia; elsőnek Forest Whitakert kell megemlíteni, aki producerként állt a film mögé, de Octavia Spencer is ilyen minőségben tűnik fel, pluszban még ő alakítja Oscar anyját is - természetesen remekül.
Michael B. Jordan sok kisebb tévés és filmes munka után játszotta el ezt az egyáltalán nem könnyű szerepet. Nem egy újabb, sablonos wannabe-ganxsta, szlengben hadaró "egyenfekát" látunk tőle, hanem egy kedvelhető és sajnálható figurát, akiről komolyan el lehet hinni, hogy meg akar változni. (Talán ez volt Jordan számára az ugródeszka A Fanasztikus négyes-reboothoz, amiben ő lesz Johnny Storm, a Fáklya.)

Az első Rozsomák-filmben Haspókot játszó Kevin Durand ezúttal az intézkedő rendőri egység vezetőjeként látható, míg Melonie Diaz (pl. Esküdt ellenségekSzületett detektívek, CSI: Miami) Oscar feleségét, Sophinát alakítja.



A rendező bizonyította tehetségét, mind szakmai, mint "emberi" szempontból. Érzékeny, fontos témát választott nagyfilmes bemutatkozásához, ami napjaink számos társadalmi problémájára hívja fel a figyelmet, ugyanakkor nem is foglal egyértelműen állást, azaz nem dobja be a rasszista fehér rendőrök vagy a szegény, "elnyomott" feketék ütőkártyáját, ehelyett megmarad a realitás talaján, és "csak" emberi drámákat mutat be, amik kis különbségekkel bárhol, bárkivel megtörténhetnének. (Nyilván az USÁ-ban ez tipikusabb.)

Ryan Coogler személyében - a nagy öreg, Spike Lee után - egy újabb kiváló afroamerikai filmes első lépésének lehettünk tanúi, és én őszintén remélem, hogy Leehez hasonlóan őt sem fogja bedarálni a hollywoodi gépezet (vagy legalábbis nem azonnal), hanem megmarad annak az intelligens, egyedi stílusú alkotónak, akinek megismerhettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése