2015. február 9., hétfő

James Cameron Pókembere

Ma már talán nem sokan emlékeznek arra, hogy a '90-es évek elején komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy a Terminátor és az Aliens író-rendezője, James Cameron készítse el a hálószövő első szélesvásznú kalandját.
A Nicholas Hammond-féle tévésorozat fölött ekkor már finoman szólva is elszállt az idő, és bár a legvadabb számítógépes látványra még néhány évet várni kellett, Camerontól már ekkor sem állt távol a digitális trükkök világa (A mélység titka, Terminátor 2), így minden adott volt egy szuperprodukció elkészítéséhez.
Noha a rendező egész jó forgatókönyv-ötlettel állt elő, és a film storyboardját is elkezdte rajzolni, a projektből végül nem lett semmi, ám ennek okait évekkel korábban kell keresni.

Az első lépések
Hogy a Pókember a mozivásznakra is behálóhintázzon, régóta dédelgetett terv volt. 1977-ben a Columbia Pictures mozikba küldte a tévésorozat pilotját, majd a széria epizódjaiból összevágott több, egész estés filmet is, ám ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, főleg a Superman III bukása miatt, melynek következtében a szuperhősfilmek a hollywoodi ranglétra legaljára kerültek (majd csak 1989-ben változik meg a helyzet Tim Burton elsöprő sikerű Batmanjével).

A japán Pókember
1978-ban a Toei Stúdió (itt készültek a Godzilla-mozik) készített egy 41 részes, élőszereplős sorozatot, ám ez a Pókember csak jelmezét és képességeit tekintve volt azonos Stan Lee alkotásával, minden másban (pl. eredet stb.) viszont különbözött - és persze többnyire különféle szörnyetegekkel csapott össze, ahelyett, hogy pl. a Zöld Manót gyepálta volna.

Cseberből vederbe...
1985-ben a Pókember jogai a hírhedt B-filmes Roger Cormantől a Cannon Filmhez kerültek, ami szerződésben vállalta, hogy 5 éven belül elkészít egy mozis produkciót - ha pedig 1990 tavaszáig ez mégsem történne meg, úgy a megfilmesítési jogok visszaszállnak a Marvelre.
Már rendezőt is sikerült találni a projekthez: Tobe Hoopert, a Poltergeist, a Támadók a Marsról, és A texasi láncfűrészes mészárlás 2. direktorát, a producerek azonban nem tudtak megegyezni a végleges történeten és figurán; az egyik elképzelés szerint például Peter Parker egy farkasember-szerűen átváltozó, nyolc végtaggal rendelkező szőrös szörnyeteg lett volna.
Stan Lee szerencsére nem adta áldását erre az elképzelésre, ehelyett egy saját ötlettel állt elő, melyben Otto Octavius lett volna Peter tanára és mentora, és a baleset, ami a fiatalembert Pókemberré változtatja, Octaviusra is hatással lett volna, így született volna meg Doctor Octopus.
Hooper ekkor került ki a produckióból, helyette érkezett az USA Invázió (fsz. Chuck Norris) rendezője, Joseph Zito, aki átíratta a forgatókönyvet, amiben így több lett az akciójelenet. A munkálatok annyira előrehaladottak volak, hogy a költségvetést 15-20 millió dollárban állapították meg, már helyszíneket is kezdtek keresni a forgatáshoz, a címszerepben pedig többek között az ifjú Tom Cruise-t képzelték el, míg Octopust Bob Hoskins játszotta volna, Stan Lee pedig Jonah J. Jamesonként bukkant volna fel.

A Cannon Films ekkoriban két bukást is elszenvedett (Superman IV, A világ urai), ezért a tervezett büdzsét lenyomták 10 millió dollár alá, emiatt viszont Zito kilépett, mert nem hajlott az elvárt kompromisszumokra.
Ezekben az időkben a kaszkadőr-színész Scott Leva számított befutónak a főszerepre, a sorozatos koncepcióváltásokat, és az újra és újra átírt forgatókönyveket viszont így kommentálta: "Ted Newsom és John Brancato szkriptje jó volt, csak még dolgozni kellett rajta. Sajnos minden újabb verzió azt eredményezte, hogy a sztori előbb jóból rossz lett, végül pedig szörnyű."

A vállalat közel 1,5 millió dollárt költött az előkészítésre, mielőtt a produkciót véglegesen elkaszálták volna, a céget pedig nem sokkal később felvásárolta a Pathé, így a Cannonos Pókember-mozi végleg kútba esett.

Cameron színre lép
Az egykori Cannonos, később a 21th Century Film Corp.-ot megalapító producer, Menahem Golan a sorozatos nehézségek ellenére sem adta fel, hogy elkészíti az "ő" Pókember-filmjét; 1989-ben, a Cannes-i filmfesztiválon meg is próbált támogatókat találni, előre eladta a tévés/videós vetítési jogokat, és azzal érvelt, hogy Stephen Herek (pl. A három testőrCsendszimfónia) lesz a rendező.
Megint felmerült a Columbia neve mint gyártó cég, a forgatókönyvet is újra átírták, ám a stúdiónak egyik változat sem nyerte el a tetszését, ellenben felmerült annak lehetősége, hogy a Pókember-filmjogok átszálljanak a Columbiára.
1993-ban a Variery című szakmai lap arról számolt be, hogy a True Lies forgatásának végefelé a rendező, James Cameron előállt a Carolco Pictures számára egy általa írt forgatókönyvvel, amely sokban hasonlított az egyik korábbi verzióra (még a Columbiás évekből).
Cameron elképzelése szerint Octopus doktort Arnold Schwarzenegger játszotta volna, Pókemberként Michael Biehn tűnt volna fel, az egész filmet pedig olyan nagyszabásúnak képzelte el, mint amilyen a néhány évvel korábban hatalmasat szóló Batman volt.


Cameron írt egy 47 oldalas, igen részletes forgatókönyv-változatot, melyben konkrét jelenetek és párbeszédek is voltak.
Ebben az új történetben Pókember ellenfelei Elektró és a Homokember lett volna, a film végi nagy összecsapás a World Trade Center egyik tornyának tetején játszódott - és Peter szeretkezett volna Pókemberként Mary Jane-nel a Brooklyn híd csúcsán.

Cameron írása sok elemet átvett a korábbi forgatókönyv-verziókból, többek között az organikus hálóvetőket (tehát Peter nem egy szerkezetet használt volna), vagy éppen Kafka Az átváltozására hasonlító pókos lázálmot.


1992-ben a Carolco erősen megrendült, és a cégnek az sem tett jót, hogy a következő években sorozatos bukásokat produkált (pl. Cliffhanger, A kincses sziget kalózai).
1995-ben több per indult a stúdió ellen, így az ismételten (folyamatosan...) előkészítési fázisban lévő Pókember-film gyártását megint leállították, legalábbis annyi időre, amíg ítélet születik az egyes feleket megillető jogok kérdésében, ám 1996-ban a Carolco, a Marvel és a 21th Century Film is csődbe ment. Utóbbi minden filmjogi tulajdonát az MGM vásárolta fel, a Pókember jogai viszont a Columbiánál landoltak (és jelenleg is a Sony leányvállalataként működő stúdió birtokolja azokat).


A sorozatos jogi huzavona ellenére James Cameron forgatókönyv-vázlata megmaradt, és a 2002-től készült Sam Raimi-filmekben is felfedezhető belőle több motívum (pl. Peter megjavuló szeme).

A hírről, hogy Cameron Pókember-mozit tervez, egy korabeli képregényből értesültem, a forgatókönyv-vázlatot néhány évvel később sikerült is angolul elolvasnom - a Raimi-trilógia ismeretében pedig elmondható, hogy Cameron verziója sokkal jobb lett volna, mint a Tobey Maguire-rel készült filmek együttvéve.

Lelkesedésemben a teljes treatmentet lefordítottam magyarra - ez az írás nemrég került ismét a kezembe, de mielőtt beleásnátok magatokat az olvasásba, érdemes továbbgörgetni ezt a bejegyzést, hiszen Cameron számtalan rajzot készített az előmunkálatok során, melyek egy igen jó Pókember-film lehetőségét rejtették magukban.
A rajzokhoz természetesen a hozzájuk kapcsolódó szövegrészleteket is feltüntetem.

FELBLENDE
Szabályos, geometrikus minta tölti ki a képet. Ezüst színű fonál a holdfényben. Egy bonyolult pókháló részlete. Finoman lebeg, és mögötte látható valami… egy szem csillanása.
HÁTRAFAHRT
A hálószerű anyag mögött egy szempár csillog a sötétben.
FOLYAMATOS HÁTRAFAHRT
Egy hálómintás maszk takarta arc tűnik elő. Az anyag mögött alig látszik valami részlet. Csak a szem az, ami a figyelem középpontjában áll.

HÁTRAFAHRT
Egy fej. Vállak. Sötét, éjszakai háttér. Egy izmos figura bontakozik ki a képen. Lábai behajlítva, karjai ki vannak nyújtva a térdei között. Mögötte valamiféle acélszerkezet látszik.
De várjunk. Ahogy a kamera lassan hátrafelé halad, egy város fényei válnak láthatóvá, majd felhőkarcolók…, de ezek FÖLÖTTÜNK vannak.


KÖRSVENK 180 fokban.
Városkép, ahol a figura, ahol MI is vagyunk. És ekkor rájövünk, hogy az alak egy vékony drótszerűségen lóg, keresztbe rakott lábakkal, fejjel lefelé. Testhezálló ruházatot visel. A holdfényben nehéz kivenni a részleteket. Ki ez?

HÁTRAFAHRT
Az alak pókként függeszkedik alá egy magas antennáról.
Manhattan. Ismerős környezet. A PanAm és a Chrysler Building. Az Empire State Building.
(...)

EGY SARKI ÚJSÁGOSBÓDÉ
Ráközelítés egy halom Newsweekre. Közeli a címlapról, amin egy rossz minőségű, szemcsés, fekete-fehér fotó látható egy feszes ruhában az épületek között elsuhanó alakról - akár egy UFÓ-fénykép. Alatta a szalagcím: „A PÓKEMBER HŐS, VAGY TÖRVÉNYENKÍVÜLI?”
Egy vörös kesztyűs kar nyúl le az újságosbódé tetejéről. Az árus megpördül, ahogy a kar két dollárt dob neki, majd felkapja a Newsweeket.
(...)

Könnyedén összetépi az újságot, előbb félbe, majd negyedbe, majd nyolcadba. Valahol itt jövünk rá arra, hogy ez a művelet sokkal több erőt igényel, mint gondolnánk. Az alak ekkor ránéz a bélyeg nagyságú darabokra, melyek konfettiként szállingóznak alá a magasból.

PÓKEMBER
- Biztosan nem csapnának ekkora hűhót, ha tudnák, hogy Pókember soha nem volt felnőtt férfi, csak egy kölyök, akinek a neve…


IDŐS NŐI HANG (KÉPEN KÍVÜL)
PETER!

KÖZELI egy kiabáló idős hölgyről. „- Peter… el fogsz késni!” Reggel van, és a hölgy egy lépcsősor tövéből kiált fel az emeletre.

PETER PARKER. 17 éves. A fiú a fürdőszobában van és éppen egy pattanását nyomja ki a tükör előtt.

(...)

Reggeli közben megismerhetjük MAY nagynénikéjét és BENJAMIN nagybátyját. Rendes, jóravaló emberek, de ahhoz már idősek, hogy egy Peterhez hasonló korú fiatalember példaképei legyenek, ahogy a szülők lennének normál esetben. Peter mégis szereti őket, még ha ezt sohasem mondja ki.

May néni sovány, és nagy felhajtást csap Peter körül, talán néha túlzottan is, a fiú azonban elnéző vele szemben. Már persze amikor van rá ideje, ami ma reggel nincs.


(...)


Mikor a tanár arra ad utasítást, hogy a tanulók alkossanak párokat a következő kísérlet elvégzéséhez, Peter legnagyobb meglepetésére Mary Jane hozzá lép és megkérdi, lehet-e a párja.


(...)


Peter kikíséri a lányt a parkolóig. Flash érkezik a Porshéjában, bömbölő motorral.
(...)


KÉSŐBB, az egyetemi szemináriumon. Peter a genetikai kutatólaborban van, ahová majd szeretne bekerülni. A laborban végzik az ország egyik legnagyobb szabású kutatási programját, ami a DNS-rekombináción és a génterápián alapul. (...) Peter megemlíti, hogy ő csak kilenc legyet lát.

(...)

A háló „gazdája”, a pók közeledik a vergődő légy felé, majd lecsap az áldozatára. Enni kezd.

(...)

A kicsiny pók lassan leereszkedik a magasból egy hajszálvékony selyemszálon. Alatta Peter semmit nem vesz észre. A fiú az utolsó képet készíti, mikor a pók a kezére pottyan. Szúró fájdalmat érez, és meglátja a pókot. Lesöpri a kezéről, és agyonlépi.

(...)

Háztetők sötét körvonalai… mászás épületeken és kerítéseken keresztül… ugrás a sötétségbe…

(...)

Pislog, körülnéz, majd felordít. Egy torony tetején van, 80 láb (kb. 24 méter) magasan… és csak az alsónadrágja van rajta.

(...)

Megkerüli a házat és bemászik egy pinceablakon. Egy sötét sarokba húzódik és reszket. A fogai vacognak. Félig öntudatlanul karjaival átkulcsolja a térdeit.
Szemei hirtelen megakadnak valami mozgó dolgon, ami az ablakból közeledik. Egy pók az, mely vékony pókfonálon ereszkedik alá. (...) A napfény hátulról világítja meg a pókot, amely így arany színnel csillog. Olyan, mintha isteni hírnök lenne, amely a lassan mozgó lábaival valamit mondani akarna. Petert teljesen elbűvöli a látvány, szinte hipnotizálja a pók földöntúli szépsége és eleganciája.


(...)

Lehúzza magáról a takarót és… az érthetetlen módon hozzá van ragadva. Felemeli, és valami ragacsos, fehér dolgot fedez fel, amely tetőtől talpig beborítja, hozzá ragasztva az ágyához. Mintha valamiféle hálószerű anyag volna.

(...)


Enyhén megnyomja az egyik rés mellett a bőrt és… sötét, rózsatövishez hasonló valami jelenik meg a bőr alatt. Hirtelen egy adag folyékony trutymó csapódik az arcába. Peter felsikít.

(...)

Fák között vág át, majd kitör az utcára. Éppen egy sebesen közeledő teherautó elé. Peter nem veszi észre. A sofőr rátenyerel a kürtre. A fiú rémülten veszi észre, hogy 20 lábbal (kb. 6 méter) van a föld fölött. Felkiált. Egy tökéletesen sima felületű falon kapaszkodik, csupán a tenyereivel, két emelet magasságban.

(...)


A tenyerein talál egy-egy pontot, melyeket megnyomva kilövődik a háló a csuklóin lévő réseken. (...) A szálak a testsúlyát is könnyedén megtartják.


(...)


Mary Jane-ék házához megy. Leugrik a tetőről és beles a lány ablakán. Látja M. J. -t, ahogy lekapcsolja a lámpát. Azt hiszi, nem látja senki. Vetkőzni kezd. Csupán a bugyi és egy póló marad rajta. (...) A látvány annyira felizgatta Petert, hogy elveszíti az egyensúlyát és lebucskázik a rózsaágyásba.

(...)

Utcai lámpákra mászik fel és különböző gyakorlatokat végez rajtuk. Az emberek negyeddollárosokat dobnak oda neki.

(...)

VÁGÁS PETERRE, ahogy a jelmezén dolgozik. (...) Végül két csuklóvédőt készít régi óraszíjakból és öngyújtó-alkatrészekből.

(...)

Egy interjúban elmondja, hogy a "hálóvetőit" saját maga készítette, és hogy a háló anyaga egy titkos recept szerint készül, ami hasonlít a műselyem előállításához.

(...)

A szoba egyik fala TV- monitorokkal van borítva. Egy magas támlájú fotelből egy alak figyeli a képeket. A Csodálatos Pókember című show-t nézi. A támla mögött egy kéz tűnik elő.

(...)

- Tudj meg mindent erről a… Pókemberről!

(...)

A menekülő gépkocsiban egy fiatalabb és egészen másmilyen Carlton Strand ül.

(...)

KÖZELI A ROHANÓ STRANDRÓL. Egy kerítéshez ér. Felugrik és átmászik rajta. Nem messze tőle kis épület áll, oldalán táblával: „Villám-mező”. Egy férfi lép ki az ajtón és valamit odakiált Strandnak.

(...)

Strand éppen a jelenség közepén áll. (...) Bizonytalanul, támolyogva feltápászkodik.

(...)

Most már a többiek félnek tőle. Előkapják a fegyvereiket, de Stand elektromos villámokkal leteríti őket. A férfiak összeesnek, ruhájuk lángolni kezd.

(...)

Cordelia lassan szétnyitja a köntösét. A ruha alatt gumiból készült vékony védőruhát visel. A férfi végigsimít a nő testén. (...) Lehajol és gyorsan lehúzza a gumiruha cipzárját. Tenyerét a nő mellkasára helyezi. Elektromos kisülés. Cordelia teste megrándul.

(...)



Hirtelen egy kéz ragadja meg. (...) Behúz Boydnak, egyenesen a gyomrába… de az ökle könyékig eltűnik. (...) Boyd egy jól irányzott ökölcsapással állon vágja Pókembert. Betonkemény ütés. (...) Boyd arca újraformálódik. Lesöpri a homokot a kabátjáról. És közben vészjóslóan nevet.


(...)


A tolvaj símaszkot visel a fején.

(...)

Az emberek egy földön fekvő alak körül csoportosulnak. Ben bácsi az.

(...)

Strand tovább „tüzel”, de Pókember félreugrál a sugarak elől a falra, a mennyezetre stb. (...) Boyd lép be a szobába és beszáll a küzdelembe. (...) Megrántja a hálót, mire az akvárium üvegfala millió szilánk kíséretében kirobban a helyéről.

(...)

- Elmondom, mi lesz a feladata.

(...)

VÁGÁS a Brooklyn hídra. Csodálatos látványban van részünk. Egy alak lendül elegáns ívben a tartókábelekre.

(...)

Kilő egy hálófonadékot és megkapaszkodik egy zászlórúdon. (...) és szembetalálja magát egy rendőrségi helikopterrel.

(...)

PETER megérkezik a World Trade Centerhez. Mászni kezd felfelé.

(...)

Boyd megrántja az anyagot és láthatóvá válik… pénz.

(...)

Eközben Homokember is akcióba lendül. Átváltoztatja a testét és átfolyik a helyiségen. Peter háta mögött ismét emberi alakot ölt és kőkemény öleléssel magához rántja. Peter vadul küzd, ahogy Strand mindennél erősebb áramütéssel leteríti Mary Jane-t.

(...)

Strand artikulátlanul üvölt… minden irányban villámokat szór… és csak zuhannak…

(...)

Egymás után lődözi a hálófonatokat, ahogy házról házra lendülve, ugrálva, szaltózva, szökkenve távolodik.


A teljes treatmentet letöltheted INNEN.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése