Chico y Rita

Ha hazánkban is ismert spanyol rajzfilmet kellene mondani, sokan talán nem tudnának válaszolni, holott legalább egyet biztosan ismernek; ez nem más, mint a 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, amit bizony a derék hispánok készítettek (japán koprodukcióban) 1983-ban, és persze ott van a nagy klasszikus Vámpírok Havannában 1985-ből, ami spanyol-kubai együttműködésből született.

Spanyolország odáig jutott az animációs filmek terén, hogy a Chico y Rita 2012-ben magáénak tudhatott egy Oscar-jelölést, és bár akkor a Rango nyert, az Európai Filmakadémia elismerését így is megkapta, na és persze begyűjtötte a "kötelező" Goyát és Gaudít (a Spanyol és a Katalán Filmakadémia díjait).

A történet:

Havanna, 1948. A zongorista Chico és barátai mulatni indulnak, amikor az egyik szórakozóhelyen felfigyelnek a csodaszép hangú, gyönyörű énekesnőre, Ritára. A két fiatal hamarosan egymásba szeret, ám egy nap Rita ajánlatot kap egy amerikai menedzsertől, és miután Chicót korábban rajtakapta egy másik nővel, eldönti, hogy New Yorkba utazik, ahol fényes karrier vár rá. A bűnbánó Chico nem tudja elfelejteni a lányt, ezért utána megy, hogy bocsánatot kérjen, de Rita hallani sem akar róla.
Ahogy telnek az évek és élik a saját életüket, sorsuk újra és újra keresztezi a másikét, és végül öregkorukban jönnek rá, hogy igazán mindvégig egymást szerették.

Mi chico/a latino/a

Azt hihetnénk, hogy a Disney/Pixar és a Dreamworks egyeduralma mellett nehéz labdába rúgnia a spanyol rajzfilmgyártásnak, ám a valóságban egyáltalán nincs szüksége arra, hogy akár Európában, pláne az USÁ-ban bemutassanak egy-egy újabb alkotást, hiszen a dél-amerikai piacon úgyis több százmilliós nézőtáborral lehet számolni, ez pedig szinte bármilyen spanyol filmet sikeressé és/vagy nyereségessé tud tenni, amennyiben a saját, többmilliós közönsége nem lenne ehhez elég (és itt most "átlagos" filmeket kell érteni, nem Pedro Almodóvárt, vagy olyat, amiben Penélope Cruz és/vagy Javier Bardem szerepel).

Megvalósítás és konklúzió:

A Chico y Rita egy évtizedeken átívelő, se veled, se nélküled szerelmi történet, amiből már számtalan hasonlót láthattunk (pl. a Forrest Gump is ilyen) - igen ám, élőszereplős változatban, de nem rajzolva. Ez a "szokatlanság" adja a film legérdekesebb jellemzőjét, hogy tulajdonképpen ugyanazt a storyt látjuk, amit már "megszoktunk", az animáció miatt viszont mindez újszerűnek hat.

A rendező a párhuzamos cselekményvezetés eszközét alkalmazta, vagyis van napjaink Havannája, ahol az öreg Chico már visszavonult az aktív zenéléstől, utcai cipőtisztításból él, ám egy régi dalát hallva a rádióban elkezdi felidézni magában az emlékeit. A flashbackes szerkezet - ahogy az a "rendes" filmekben lenni szokott - egy idő után visszatér a jelenbe, és onnantól már az idős férfival együtt halad előre a néző a történetben.

Számítógéppel készült 3D-s és 2D-s technikát használták az alkotók (többek között Kecskeméten is); az alaposabban kidolgozott hátterek és tárgyak (pl. autók, szobák) térhatásúak, a figurák ehhez képest csupán "néhány vonallal megrajzolt" stílusúak, az ennél nagyobb fokú részletesség viszont egyáltalán nem hiányzik, sőt talán éppen ez a "kontraszt" világít rá arra, hogy ebben a végtelenül bonyolult világban mennyire egyszerű célok, vágyak és döntések vannak, melyek kihatnak az ember életére.

Szinte az összes jelenetet előjátszották színészekkel, így a figurák mozgása nagyon élethű, a beállítások pedig rendkívül filmszerűek, értve ez alatt a (virtuális) világítást, gépmozgásokat és kompozíciókat.

A rajzfilmeket a mesékkel előszeretettel összemosók számára meglepetést jelenthet, hogy az egész történet végig realista, szinte már dokumentarista módon mutat be jellemző eseményeket (pl. a kubai forradalmat), a hangulata pedig elsőrangú korrajz is. Na és persze Rita teljesen meztelenül is szerepel, ill. egy szexjelenet is látható.

A spanyol szinkron átlagosan jó, nyelvgyakorláshoz is alkalmas eredeti nyelven nézni a filmet, a "hangi" lényeg viszont a fülbemászó, korabeli latin ritmusokon és jazz-számokon van, így hallhatjuk többek között Charlie Parker, Dizzy Gillespie és Freddy Cole zenéjét is - sőt e kiváló muzsikusok meg is jelennek, saját magukat "játszva". A film zenéjét amúgy a legendás kubai zenész, Bebo Valdés szerezte, beleértve a vissza-visszatérő fő szerelmi témát is, amit Chico Rita számára írt.

Ritka és különleges csemege a Tono Errandóból, Javier Mariscalból és Fernando Truebából álló rendezői trió közös alkotása. Az animációs technika mit sem von le a produkció értékeiből, sőt még hozzá is tesz, ezért sokszor szinte meg is feledkezhetünk arról, hogy "csak" rajzolt filmet látunk. A történet elég nemzetközi ahhoz, hogy Spanyolországon kívül is bárki megértse, így nagyjából csak annak egyszerűségébe és a jobbára tipizált, de nem túlságosan kidolgozott karakterekbe lehet "belekötni". Erős a hollywoodi hatás, na, ám a közönség amúgy is kedveli az ilyenfajta szerelmi drámákat, amiknek végén azért ott a hepiend.