2015. november 12., csütörtök

A szerelem útján

A magyar cím kissé megtévesztő, hiszen ez alapján simán lehetne egy újabb csöpögős amcsi romkomra is gondolni, holott ilyesmiről egyáltalán nincs szó, ez a film nem erről szól, bár tény, hogy a szerelem komoly hangsúlyt kap benne, csak éppen nem úgy, ahogy az ember a cím alapján hinné.
Chris Evans első és eleddig első rendezése sokaknak a Mielőtt-trilógiát juthatja eszébe, ám ha ezen túltesszük magunkat, rájöhetünk, hogy Evans tulajdonképpen mennyi tehetséget pocsékol el a Marvel-mozikra, bár az is igaz, hogy nyilván ott keresi meg azt a pénzt, ami lehetővé teszi számára az ilyen filmek elkészítését, de ahogy azt pl. a Snowpiercerrel is bizonyította, jóval sokoldalúbb színész annál - és most már rendező is -, mint amit Amerika kapitányként mutat.

A történet:
Nick a new yorki pályaudvaron próbál némi önbizalmat összeszedni egy másnap esedékes zenei meghallgatásra, amikor elrohan mellette egy lány, aki annyira siet, hogy még a földre eső telefonjáért sem fordul vissza. Legközelebb az utcán találkoznak, ahol a férfi felajánlja segítségét Carrie-nek (aki Brooke), ezzel pedig kezdetét veszi egy furcsa, sírással és nevetéssel egyaránt tarkított éjszakai kaland a Nagy Almában.

Lelkizés és New York
Az ember egyszerre szenved a szerelemtől, és vágyódik is rá. Ha van valakink, az a baj, ha nincs, akkor meg az. Készek vagyunk megnyílni a legteljesebb mértékben is, mert annyira kívánjuk a szerelmet, de ezzel a legnagyobb kockázatot is vállaljuk, hiszen ha nem a megfelelő embert tüntetjük ki figyelmünkkel, az kegyetlenül képes megtépázni a lelkünket.

Mielőtt-filmekkel való "rokonság" nem csupán a történetben, de az eredeti címben is felfedezhető, mégsem hiszem, hogy Chris Evans mindenáron Richard Linklatert akarta volna utánozni. Egyszerűen a szerelem olyan kimeríthetetlen téma, hogy bármikor is készüljön róla film, mindig aktuális lesz.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:
A szerelem útján nem hosszú, mintegy másfél órás, a tempó viszont folyamatos és egységes, nem ül le sehol, állandóan történnek dolgok, még akkor is, amikor a két szereplő csak egymás mellett megy az utcán.

Lényegében amúgy szinte állandóan ezt látni; Nick és Brooke beszélgetve sétál, szóval ez egy "dumálós" mozi, de ne tessék holmi üres szócséplésre gondolni, amivel csak a játékidőt próbálták az alkotók kitölteni; nagyon is fontos dolgokról esik szó, körbejárva a szerelmi ügyek szinte teljes aspektusát, olyasmiket elemezve, mint pl. miért nem működik egy kapcsolat, mit tegyünk, ha megcsaltak, mégis szeretjük a párunkat, túllépés egy szakításon, stb.

Ritka forgatókönyvírói és rendezői kihívás egy ilyen film, hiszen nem csak folyamatosan fenn kell tartani a néző figyelmét, de közben a mondanivaló sem sikkadhat el, emellett alapvető, hogy - mivel rajtuk kívül alig látni mást - szimpatikusak legyenek a főszereplők, "működjön köztük a kémia", stb.
Na, és persze mindezt képileg is érdekessé kell tenni, nem elég csak hol az egyik, hol a másik arcát mutatni.
John Guleserian, operatőr ezt kézikamerázással oldotta meg, ráadásul sok olyan beállítást is alkalmazott, melyek azt az illúziót keltik, mintha a szereplők tudta nélkül filmezte volna őket.
Ez nyilván rendezői koncepció is volt, hogy hitelesebbé tegye a történetet, de ugyanezt erősíti a díszletek és látványos világítás hiánya is, így egy roppant életszagú, realista film a végeredmény.

Chris Evans és Alice Eve között ugyan nem szikrázik a levegő, de erre szükség sincsen, tekintve, hogy a sztori nem az ő egymásra találásukról szól, mégis jól néznek ki együtt, ráadásul aki a színésznőt csak a Sötétségben - Star Trek bugyis-melltartós villantásából ismeri, most megtapasztalhatja, hogy ennél több is van a bájos szőkeségben.
Evans játéka is teljesen rendben van, lám, képes ő komolyan venni magát, így a 2005-ös Fantasztikus Négyes Fáklyája egyre inkább a múlté.



Mindenképp a jobb direktori debütálások között van a helye Chris Evans mozijának, és bár jellegzetes rendezői kézjegynek, stílusnak egyelőre nincsen nyoma, A szerelem útján nem csak egy szimpla házifeladat-felmondás. Hangulatos, kedves, egyszerre vidám és szomorú, szóval látszik, hogy az alkotóknak világos elképzeléseik voltak, melyeket meg is tudtak valósítani.
Reméljük, nem csak egyszeri esetnek voltunk tanúi, hanem találkozunk még a színésszel a kamera másik oldalán is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése