2015. december 2., szerda

Mustang

Recep Tayyip Erdoğan, Törökország köztársasági elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy a férfiak és a nők nem lehetnek egyenlőek. Ehhez képest igazán csipp-csupp dolog, hogy be akarta tiltani a közösségi médiákat, mert az emberek a Twitteren és a Facebookon teregették ki a kormánytagok korrupciós ügyeit, ill. hogy egykori miniszterelnök-helyettese szerint az ország erkölcsi romlásáról a mosolygó/nevető nők tehetnek. Ha ezt a modern, szekuláris Törökországot létrehozó Mustafa Kemal Atatürk hallaná, alighanem vincseszterként pörögne a sírjában...
Úgy tűnik, a politikusok származástól függetlenül bárhol megbolondulnak, amint megérzik a bársonyszék érintését a fenekükön, szerencsére azonban a többségi társadalom ritkán osztja az Erdoğanéhoz hasonló megnyilvánulásokat, és igyekszik legalább a nemtetszését kifejezésre juttatni.
nők és férfiak közötti viszony számos országban okoz problémát, és nem csak a mi "fejlett" nyugati értékrendünk szerint. Hasonló témát dolgozott fel az első szaúdi rendezőnő, Haifaa Al-Mansour Wadjda című munkájában, az iráni Shirin Neshat a Nők férfiak nélkülben, és most a török Deniz Gamze Ergüven.


A történet:
Lale, Nur, Ece, Selma és Sonay testvérek, Isztambultól mintegy 1000 km-re élnek egy faluban nagyanyjukkal és nagybátyjukkal.
Az utolsó iskolai tanítási nap végén az öt lány a folyóban játszik fiú osztálytársaikkal, amit meglát egy falubéli nő, ez pedig nem várt következményekkel jár. Az ultrakonzervatív nagybácsi rácsokat szereltet fel az ajtókra-ablakokra, a nagymama pedig elzárja a telefonkészülékeket és a számítógépeket a szekrénybe, hogy a lányok ne érintkezhessenek a külvilággal (különösen fiúkkal).
Az elszigeteltséget a legfiatalabb és leginkább szabadságra vágyó Lale tűri a legnehezebben, így állandóan a határokat feszegeti (pl. testvéreivel elszökik egy focimeccsre), ám amikor Erol bácsi elkezdi kiházasítani (szerinte) eladósorba került nővéreit, megszilárdul benne az elhatározás, hogy minél előbb meg kell szöknie a börtönné alakult házból és életből.

Betörhetetlenek

A mai török társadalom alapvetően világi, ám hiába a Nyugat felé való közeledés, sok tekintetben még mindig a régi szokások uralkodnak, melyeket az iszlám tradíciók is alakítottak.
A nők helyzete régóta képezi vita tárgyát; arányuk például az oktatási rendszerben átlagosan 50%, de a foglalkoztatottságuk is viszonylag alacsony, ami főleg az elmaradottabb térségekben, vidéken jellemző.
Hiába vált az évek során Törökország a legmodernebb muszlim állammá, sokat kell még tanulnia és változnia ahhoz, hogy felvehesse a versenyt más országokkal, de különösen Európával, ami felé pedig oly régóta próbál teperni.
Amíg a vezető politikusok hasonló nőellenes megjegyzéseket tesznek, NATO-tagság ide, geopolitikai elhelyezkedés oda, Törökország nem lesz szalonképes az Európai Unióban, teljes jogú tagként legalábbis biztosan.
A Korán kimondja, hogy Allah irgalmat és szeretetet rendelt el férfi és nő között, ezt pedig nem lehet erőszakkal, elnyomással elérni, csakis odafigyeléssel, gondoskodással és egymás megbecsülésével.
Ugyanakkor a Korán említést tesz a férfiak feljebbvalóságáról is, ám ennek lényege abban rejlik, hogy Allah a nőéktől eltérő feladatokat és felelősséget helyezett rájuk, melyeket a családjuk jólétére kell fordítaniuk, tehát ez sem pejoratív módon értelmezendő.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:
Realista stílus jellemzi a török rendezőnő alkotását, sok kézikamerázással, egyszerű beállításokkal, minimális díszlettel és világítással, kevés zenével, természetes színészi alakításokkal.
A figurákkal könnyű azonosulni, a rendezés sem tesz fölösleges "művész-köröket", a cselekmény folyamatos, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy bár muszlim közegben játszódik, szó sincs semmiféle iszlám-ellenességről, egyszerűen csak egy létező társadalmi jelenségnek lehetünk tanúi egy olyan nő tolmácsolásában, aki pontosan tudja, miről beszél.

Deniz Gamze Ergüven nem bírál nyíltan, csupán bemutat valamit, ehhez pedig nincs szükség(e) semmiféle szájbarágós magyarázatra, hogy "jaj, de csúnya dolog tizenéves kamaszlányokat elnyomni, és a megkérdezésük nélkül férjhez adni őket".

Különösen riasztó, hová vezethet mindez, és nem csak arról van szó, hogy egy gyereknek az otthonából való szökésen kell gondolkodnia ahhoz, hogy szabad lehessen.

A szereplők között akadnak profik, de amatőrök is, ami viszont nem baj, mert ez a játékukat hitelessé, az egész történetet pedig autentikusabbá teszi.
A főszereplő a Lelét játszó Günes Sensoy, míg a nagymamát Nihal G. Koldas, a nagybácsit pedig Ayberk Pekcan alakítja. Utóbbi igen jó, tipikus karakter.


Amikor egyenlőségről beszélünk, sokkal inkább egyenjogúságra kell gondolni, hiszen már csak a fizikai és jellembeli különbségek miatt sem lehet férfi és nő ugyanolyan. Az egyenlőséget jogi és társadalmi kontextusban kell érteni, azonos esélyeket és lehetőséget adva a nőknek, legyen szó oktatásról, munkáról, gyerekvállalásról, vagy éppen autóvezetésről.
És persze figyelembe kell venni azt is, hogy már nem a középkorban élünk, tehát a társadalmaknak és a vallásoknak is követniük kell a változásokat, alkalmazkodniuk kell azokhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése