Zootropolis - Állati nagy balhé

A Disney megint megcsinálta, ki tudja, már hányadik alkalommal. Ezúttal is sikerült egy olyan rajzfilmet alkotnia, amely nem csupán a gyerekek, de a felnőttek számára is élvezhető, tele van jópofa figurákkal, látványos, vicces, és persze komoly mondanivalóval is bír - noha az alkotók a tanulságot ezúttal is tömőfával tunkolják le a nézők torkán, nehogy már valaki véletlenül gondolkodni kezdjen, de nagyjából ez az egyetlen, amit fel lehet róni a Zootropolisnak.

A történet:

Az állatok több ezer évnyi fejlődés után végre békében élnek egymás mellett, ám a fajok közti egyenlőtlenségen még van mit javítani.
Judy Hopps, a vidéki nyuszilány minden álma előremozdítani ezt a változást; meg akarja mutatni, hogy egy kistestű állat ugyanúgy helyt tud állni, mint egy nagyvad, így hát sok évnyi tanulás után rendőrként helyezkedik el a nagyvárosban. Lelkesedése némileg alábbhagy, amikor zöldfülűként csak parkolócédulák osztogatását bízzák rá, nem sokkal később azonban tudomására jut egy nagyszabású bűncselekmény, ami nem kevesebbet céloz, mint hogy az állatokat visszavadítsa, ezzel eltörölve a prédák és ragadozók között húzódó határokat. Egy simlis rókával társulva Judynak két napja van arra, hogy felgöngyölítse az esetet, különben fel kell adnia álmait, és mehet vissza dolgozni családja répaföldjére.

Nyuszi, hopp, máris egyet elkapott!

Hiába tulajdonosa a Pixarnak, a Disney "saját jogon" is képes nagy dobásokra, technikai és művészi szempontból egyaránt.
Az egércég neve hosszú évtizedeken át egyet jelentett a színvonalas rajzfilmekkel, ami a hagyományos kézi animáció alkonyával és a CGI-produkciók beköszöntével sem változott. A számítógépes tervezés olyan eszközöket adott a stúdió kezébe, amiről 20 éve még álmodni sem lehetett, ugyanakkor az is igaz, hogy forgatókönyvírói oldalról már nem figyelhető meg ugyanekkora változás.

Ha úgy vesszük, a Disney most is pontosan azokat a karaktertípusokat, cselekményvezetést, fordulatokat, feszültség- és humorforrásokat használja, mint tette mindig, amit leegyszerűsítve úgy lehetne szemléltetni, hogy a naiv főszereplő valami jelentős dolgot akar véghezvinni, amihez segítőtársat is talál, ám a történet 2/3-ánál beüt a krach, jön a "nagy összeveszés", meghasonlott hősünknek pedig el kell hárítani az eléje gördülő akadályokat, le kell győznie a gonoszt, a végén pedig jöhet az összeborulás és a "nagy kibékülés".

A Zootropolis sem jelent ebből a szempontból előrelépést; a bevált recepten ezúttal sem változtattak az írók és rendezők, ellenben belevették a cop buddy movie-k szintén jól ismert vonásait, melyek közül az eleinte utáljuk, de végül megkedveljük egymást elem a legáltalánosabb (lásd pl. 48 óra, Vörös zsaru, Halálos fegyver, stb.).
Mindezeken viszont könnyedén túl lehet lépni, mivel a látvány és a figurák képesek feledtetni azt, hogy már sokadjára látjuk kvázi ugyanazt a filmet.

Megvalósítás és konklúzió

Szájtátóan elképesztő a Zootropolis világa, ami mögött persze nem kevés tervezés is áll, hiszen az egyes fajok élőhelyei külsőleg is eléggé eltérőek. Mindez azt eredményezi, hogy az alkotók kötöttségek nélkül szabadjára engedhették a fantáziájukat, így aztán rengeteg apró ötlet és vizuális geg került a filmbe, legyen szó használati tárgyakról vagy éppen közlekedési eszközökről - ráadásul a város nem csupán csillogó, színes háttérként szolgál, hanem aktív szereplője is a történetnek, amikor pl. Judyt a kistestű rágcsálók negyedébe, vagy éppen a sarkvidéki kerületbe szólítja a kötelesség.

Emellett még a jellemző állati tulajdonságokat is aranyosan kifigurázzák (pl. ügyintéző lajhárok a hivatalban, a Keresztapára hajazó maffiafőnök), melyeknek számtalan képi és verbális poént köszönhetünk.

A szinkronhangok kifogástalanul teljesítenek, a tempó is rendben van, jó a zene, unalommal sehol sem találkozni, ezek után pedig tényleg csak abba lehet belekötni, hogy az amúgy rendkívül okosan kitalált és felépített mondanivalót miért kellett megint ennyire szájbarágósan tálalni.
Mondjuk, ez sem akkora tragédia, csak én személy szerint jobban szeretem, ha egy film rám bízza a végső következtetések levonását, mert józan ésszel rendelkező embernek tekint, nem pedig debil kölyöknek, akinek mindent hangosan el kell magyarázni.


Ha addig nem villant valamelyik stúdió egy rendkívülit, akkor, azt hiszem, a Zootropolis "személyében" megvan a 2017-es év Legjobb egész estés animációs filmjének Oscar-győztese. Nincs ebben semmi túlzás, a film annyira alaposan ki van dolgozva, olyan szellemes és szórakoztató, hogy igen nehéz lesz labdába rúgni mellette más produkciónak.