2016. július 26., kedd

A Bourne-ultimátum

Jason Bourne kalandja is nyúlik, akár a rétestészta, de mivel pénz beszél, evidens, hogy minimum egy trilógiát kerekítenek az amnéziás szuperügynök eseménydús életéből. Mondjuk, nagy baj nincs is, amíg Matt Damonnál van a fegyver, Paul Greengrassnál pedig a rendezői stafétabot.

A történet:
Miután bocsánatot kért első áldozata lányától, Bourne tudomására jut, hogy sztorija felkeltette egy angol újságíró érdeklődését, aki tényfeltáró riportot kíván írni a CIA piszkos ügyeiről. A Cég vezetősége természetesen titokban akarja tartani a dolgokat, ezért egy gyilkost küld a férfi nyomába, és bár Bourne közbelép, nem tudja megmenteni a riporter életét, viszont kulcsfontosságú információkat szerez tőle, melyekkel New Yorkba indul, hogy végre kiderítse a múltját.
Míg a törvénytelenségekben vastagon benne lévő CIA-igazgató bármi áron ki akarja iktatni az egykori ügynököt, Pamela Landy és Nicky Parsons megpróbál segíteni neki, ám ezzel a saját életüket is kockára teszik.

Nemzetközi akciófilm 3.
Az Ultimátum gyakorlatilag másodperce pontosan ott kezdődik, ahol a Csapda véget ért: Bourne sebesülten menekül a moszkvai rendőrök elől, innen folytatódik a sztori, amibe érdekességképp (és mert annyira jóféle dramaturgiai húzás) beleszőtték még a második rész legvégét is, amikor Bourne megjegyzi, hogy Landynek pihennie kéne, mire a nőnek leesik, hogy figyelik.

Amúgy pedig természetesen a stáb megint ellátogatott különböző országokba, és ezúttal Észak-Afrikában, Marokkóban is megfordult, ahol a film tán legizgalmasabb akciójelenetét vették fel.
Bár a produkció amúgy sem szűkölködünk mozgalmas szcénákban, egy látszólag átlagos snitt bizonyult igazán maradandónak: miután Bourne keresztül-kasul rohant a rabati háztetőkön, hogy elkapja a Nickyre vadászó gyilkost, beugrik egy ablakon. Ez így önmagában talán nem érdekes, ám korábban még nem volt példa arra, hogy a kamera operatőröstül a szereplő után "ugorjon", most viszont pontosan ez történik, így a néző is szó szerint az akció közepébe pottyan.

Persze, az ilyen jelenetek még mindig arra szolgálnak, hogy elleplezzék a három film forgatókönyveinek azonosságait, és így ne lehessen azt mondani, hogy de hát ez tök ugyanaz a sztori. Alapvetően nem, de közben mégis, főleg a Csapda és az Ultimátum esetében, ám valahol mégis megbocsátható az önismétlés, mert a pörgő tempó miatt ez nem annyira feltűnő.

Jason Bourne vs. David Webb
Most is szinte ugyanazokat tudom írni, mint a második film kapcsán:

Kézikamerázás? Pipa!
John Powell izgalmas kízenéje? Pipa!

Hosszú akciójelenetek? Pipa!
Görény CIA-főnök? Pipa!

Moby dala a végefőcím alatt? Pipa!

A stílus ugyan még mindig fontosabb a történetnél, de az ember tényleg nem azért néz ilyen filmeket, hogy közben filozófiai kérdéseken töprengjen.
Van némi izgalom is, bár az már rég nem arról szól, hogy Bourne megismeri-e a múltját, hanem hogy miként jut el odáig, ez pedig azzal együtt érdekes, hogy tulajdonképpen semmi újdonság vagy eredetiség nincs benne, hiszen millió és egy alkalommal sütötték már el filmekben a "valamilyen titkosszolgálat illegális szupergyilkosokat képez ki, de egyikük fellázad"-szálat.

Greengrass is ügyesen felsorolja az összes tipikus motívumot, vannak segítők és ellenfelek, és bár hősünk sok nehézséggel szembesül, biztosra vehető, hogy a végén győzedelmeskedik (és persze túl is él mindent, hiszen egyrészt ő a hős, másrészt nyitva kell hagyni a lehetőséget egy következő részhez).
A színészek tisztességgel teszik a dolgukat, Matt Damon továbbra is jól néz ki az akciósztár szerepkörében, Albert Finney és David Strathairn személyében pedig utálni való antagonisták is akadnak, akik persze nyilván megjárják a végén, de így legalább a néző elégtételhez jut, hogy ha a valóságban nem is, de legalább a filmekben megkapja a magáét az önmagát törvényeken felülinek gondoló állami vízfej.


Operatőri és vágói szempontból a harmadik Bourne-mozi is tanítani való, bár itt most nyilván nem művészi szempontokra, inkább a praktikumra kell gondolni, ezen felül John Powell taktusai is igen sokat emelnek az így sem vánszorgó dinamikán. A szereplőnek lehet drukkolni, Joan Allennek és Julia Stiles-nak köszönhetően többgenerációs biodíszletek is vannak, és a második résztől eltérően most a cselekmény is kissé összeszedettebb.
Általában véve a Bourne-trilógia nem sokkal, de azért kiemelkedik az átlagos akciófilmek sorából, így hát nem csak az, de e film is: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése