Kubo és a varázshúrok

Attól, mert valaki jó animátor, még nem biztos, hogy jó rendező is. A Coraline és a titkos ajtó, a ParaNorman, vagy a Doboztrollok vezető animátoraként Travis Knight biztosan letett valamit az asztalra, de egy dolog mozgásokat megtervezni, és megint más egy komplett filmet felépíteni, kitalálni a történetet, a figurákat, stb.

Bár az animáció lenyűgöző minőségű, a 3D pedig szintén szép, de alapvetően fölösleges, mert semmi pluszt nem ad hozzá az átlagos történethez. Sajnos, mint oly sok esetben, most is a forgatönyvön csúszik el a dolog, igaz, a célközönséget jelentő gyerekek valószínűleg nem fognak ilyesmivel törődni.

A történet:

Japánban egy viharos éjszakán egy fiatalasszonyt sodor partra a tenger; mellette, a zsákjában kisgyerek sír. Évekkel később anya és fia egy tengerparti sziklabarlangban él, Kubo pedig azzal teremt elő némi pénzt, hogy lejár a közeli faluba, ahol hangszeres kísérettel meséket ad elő - a közönség nagy örömére. Egyetlen dolgot kell csak észben tartania: nem szabad szürkület után a szabadban maradnia, ugyanis anyja két nővére és a nagyapja is vadászik rá.
Amikor egy alkalommal az este mégis a faluban éri, csak anyja önfeláldozó közbelépésének köszönheti, hogy életben marad, ám ahhoz, hogy ez a jövőben így is legyen, meg kell szereznie egy három részből álló fegyverzetet, mellyel legyőzheti nagyapját, a gonosz Holdkirályt. Kubót egy szigorú, de bölcs majom és egy bohókás bogárember segíti útján.

Két húron pendülnek

Az egyszeri néző azt is gondolhatná, hogy a Kubo és a varázshúrok egy japán monda, mese, vagy mítosz alapján íródott, ám nem ez a helyzet, persze, az írók bizonyosan beleásták magukat a távol-keleti ország irodalmába inspirációk után. Ez nyilván nem baj, sőt, csak hát a végeredmény pontosan olyan lett, mint az amerikai mesefilmek zöme, ami szintén nem baj - viszont nem is ok az álló ovációra.

Megszokott karaktertípusok, kiszámítható cselekmény és fordulatok, sokszor látott (bár kissé összecsapott) személyiségfejlődés, és persze hepiend, no meg humor, báj, stb.
Újdonságnak nyoma sincs, amiért biztos csak én kesergek, a gyerekek viszont nyilván ügyet sem vetnek a szőrszálhasogatásra, hiszen ők azt kapják, amit az előzetes ígér: látványt, kalandot, izgalmat, tanulságot, ezzel pedig pont kerül a mondat végére; kit érdekel, hogy a gyerekfilmek 90%-a pontosan ugyanolyan, akár Disney, akár Pixar, akár DreamWorks, akár Illumination, akár Laika van a főcímbe írva?

Apropó, gyerekek. Őszintén szólva, nem értem, hogy ha egy film "12 éven aluliak számára nem ajánlott", akkor sok szülő miért viszi el mégis az 5-8 éves csemetéjét a moziba, a jegyszedők meg miért engedik be őket? Oké, nyilván kell a bevétel, de talán apuka vagy anyuka is azt gondolja, hogy "ez csak rajzfilm", a korhatár-besorolás meg dísznek van?
És ahhoz mit szól, amikor a kiskölök felvisít, mert a filmben az óriáscsontváz hörögve próbálja elkapni a főhőst, premier plánban vicsorog a Hold-szörny, amúgy meg folyamatosan a halálról és ölésről van szó? Ezt hogyan magyarázza meg egy szülő? Vagy a mai kisgyerekeknek ezek már természetes témák?

Nem tudom, más hogy van vele, de én biztosan nem engedném megnézni a kisgyerekemnek ezt a filmet, még akkor sem, ha már végigvettük vele a Grimm-összest, ami azért szintén nem szűkölködik horrorban. Inkább kivárnám azt a néhány évet, amíg idősebb lesz, és meg is érti, amit lát, netán elmagyarázom neki, de nem okozok számára lelki defektusokat csak azért, hogy másfél órára békén hagyjon.

Ha eltekintünk a kisgyerekek számára talán túl sötét tartalomtól, akkor a másik - formai - problémám az, hogy ebben a filmben állandóan beszélnek. Alig történik valami, de ahhoz képest hosszú perceken át beszélnek a szereplők a különféle jeleneteken, ahelyett, hogy cselekednének.
A film eredendően vizuális műfaj, amiben nem beszélni kell a dolgokról, hanem megmutatni azokat (kivéve, ha Quentin Tarantinonak hívnak).

Mondjuk, ez arra biztosan jó, hogy közben telik az idő, csak ezalatt tényleg semmi nem történik. Biztosra veszem, hogy néhány dialóg kizárólag a nézők miatt került a filmbe, hiszen így derülnek ki információk, pl. Kubo szüleiről (főleg az apjáról) - csakhogy ezek a cselekmény szempontjából nem különösebben fontosak, ellenben manipulálják a nézők érzelmeit.

A mellékszereplők kedvesek, de személy szerint Bogár figuráját idegesítőnek és feleslegesnek talátam; ő a kötelező komikus figura, a vele való találkozás is gyorsan le van tudva, amikor pedig kiderül, hogy kicsoda, az szerintem kifejezetten erőltetett és hihetetlen is.


Talán nem véletlen, hogy a Kubo és a varázshúrok esetében a kritikák nagy része a technikai kivitelezést dicséri, ami egyébként valóban elképszető (mondjuk, 2016-ban nézzen is már ki így egy animációs film), csak hát ez önmagában nem elég. Eredetibb történet és eredetibb karakterek kellettek volna, igaz, abból a szempontból mégis csak jó, hogy pontosan olyan, amilyennek egy hollywoodi animációs mozinak lennie kell. Igen ám, de ott van az Agymanók, az Így neveld a sárkányodat, a Jégvarázs...