2016. november 25., péntek

Marvel's Luke Cage (1. szezon)

A Netflix továbbra is hasít, így már a harmadik, Marvel-képregényen alapuló sorozatot bocsátja útjára, melyet persze már előkészített egy korábbiban. Ez esetben az afroamerikai antihős, Luke Cage kalandjairól van szó, aki a Jessica Jones első szezonjában mutatkozott be. A széria nem kevésbé dögös, bár kevésbé képregényes, ehelyett a karakterábrázolásra és a mondanivalóra helyezi a hangsúlyt.

Luke Cage 1972-ben debütált rajzolt formában, kitalálója fura módon azonban nem Stan Lee volt, hanem Archie Goodwin, John Romita és George Tuska, nem mellesleg pedig ő az első fekete hős, aki saját képregényt kapott - és igen, az eredetileg Coppolaként anyakönyvezett Nicolas Cage e figurától kölcsönözte művésznevét.

Luke Cage-et legjobb tudomásom szerint nem lehetett magyarul olvasni, de a legelső Pókemberben, még 1989-ben, volt rá utalás, amikor Peter Parker visszaemlékszik arra, hogy Jonah J. Jameson kiket bérelt fel a Hálófejű ellen - többek között Luke Cage-et, a Bajnokot.

Egy "cameoban" meg is idézik a karakter 70-es évekbeli kinézetét, de a párhuzam ezzel nagyjából véget ér, mert a Netflixes Cage már napjaink, és persze a Marvel Cinematic Universe figurája, így elhangzanak információk pl. az első Bosszúállók eseményeire, a Daredevilre, és persze a Jessica Jones-ra.

Alapvetően egy harlemi gengsztertörténet a széria alapja, melynek negatív szereplői Cornell "Cottonmouth" Stokes, egy befolyásos bandafőnök és unokatestvére, a feltörekvő politikus, Mariah Dillard. Ők ketten magukénak akarják a hírhedt new yorki feketenegyedet, ám útjukban van a szó szerint golyóálló Cage, aki kiáll a bűnözők ellen, különösen az után, hogy egy merényletben életét veszíti idős barátja.
A két fél között Misty Knight nyomozónő próbál utat találni, ám nincs könnyű dolga, mert Cottonmouth be akarja sározni gyűlölt ellenfelét, és úgy tűnik, nem is eredménytelenül.
Természetesen feltűnik Stan Lee (most is egy plakáton), valamint a Daredevilből és a Jessica Jones-ból ismerős ápolónő, Claire Temple.
Akcióból viszonylag kevés van, igaz, azok között akadnak látványosabb darabok, meg persze önmagában az se semmi, hogy Cage-ben gyakorlatilag nem lehet kárt tenni, mert miden lövedék lepattan a bőréről, ő pedig, ha kell, letépett kocsiajtót tart maga elé pajzsként, majd egy rúgással kiküld egy épületből egy kanapét.
Ezek után könnyű lett volna egy sekélyes, "engem baromira nem lehet legyőzni!" típusú cselekményvázat kitalálni, ám ehelyett nem Cage "szuper", hanem emberi oldala lett kiemelve, de szerencsére nem úgy, mint pl. Vasember esetében, hogy mi teszi a hőst hőssé, a képességek/páncél, vagy a viselkedés.


Bevezetőnek mindenképp jó az első évad, bár ebből a szempontból - az általam eddig látott Marveles sorozatok közül - még mindig a Daredevil az etalon - főleg, mert Vincent D'Onofriót elég nehéz felülmúlni.
A mozifilmekhez képest szerényebb lehetőségek abszolút a széria javára válnak, hiszen így jobban megismerni a figurákat és motivációikat, és nem válik minden öncélú effekt-orgiává. Van még hová fejlődni, de alapból jó az irány.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése