2016. december 1., csütörtök

Érdekességek és bakik 20.

A visszatérőben egy grizzlymedve megtámadja Glasst. A cselekmény az év azon időszakában játszódik, amikor a medvék, és különösen a nőstények, melyeknek bocsai vannak, téli álmot alszanak. A valódi Glasst 1823. májusa körül támadta meg a medve; ebben az évszakban az állatok sokkal aktívabbak, mint télen.


A Kötéltánc cselekménye 1974-ben játszódik, mégis látható a Világkereskedelmi Központ északi tornyán a rádióantenna - amit viszont 1978-ban építettek.

Az Orphan Black - Sötét árvák egyik tudományos tanácsadóját Cosima Herternek hívják - vagyis ugyanaz a keresztneve, mint az egyik sorozatbeli karakternek.

A Deadpoolban Wade Wilson és Vak Al a díványon ül egymás mellett, Wade pedig azt mondja, hogy be van tépve a nő gyógyszereitől. Deadpool az öngyógyító képessége miatt nem tudna elkábulni semmilyen drogtól, maximum enyhe, rövid ideig tartó hatást érezne, de azt is csak nagy dózis esetén.

Brie Larson többek között úgy készült A szoba főszerepére, hogy egy teljes hónapra elzárta magát a külvilágtól a lakásában. Nem telefonált, nem használta az internetet, szigorú diétát folytatott. Egy interjúban elmondta, hogy introvertált személyként könnyűnek gondolta az elszigeteltséget, de a végén már enyhe depresszióval küzdött és sokat sírt is.

Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője Párizsban nőtt fel, ezért ott, francia színészekkel képzelte el eredetileg a filmet. Később már nemzetközi együttműködésben gondolkodott, de a német, az izraeli, az osztrák és a francia partnerek is kiszálltak a produkcióból, mert túlságosan kockázatosnak tartották. A mindegy 1,5 millió eurós költségvetést végül a Magyar Filmalap támogatásával, adókedvezményekkel és amerikai befektetéssel sikerült összehozni.

A Zootropolis két főszereplőjének teljes neve Nicholas Piberius Wilde és Judith Laverne Hopps. Nick második keresztneve vicces utalás a Star Trek legendás kapitányára, James Tiberius Kirkre.

Az Amerika kapitány - Polgárháborúban James Rhodes egy drónt használ felderítésre. A képregényekben Vörösszárny valódi sólyom, nem robot.

A Kánikulai délután szövegeinek zöme improvizáció volt.

Az X-Men - Apokalipszis cselekménye 1983 januárjában játszódik, Árnyék mégis Michael Jackson híres piros bőrkabátját viseli az egyik jelenetben. Ezt a kabátot kifejezetten a Thriller című kliphez tervezték, ami viszont 1983 decemberében jelent csak meg, tehát egészen biztosan nem voltak kaphatók replikák ennél korábban.

A Hardcore Henry csaknem egészét GoPro Hero3 Black Edition akciókamerákkal forgatták.

A Star Trek - Mindenen túlban a fiatal Spock egy táblagépről értesül az idősebb Spock haláláról. A képen lévő szöveg szerint az öreg Spock az Enterprise űrhajó másodtisztje volt, a valóságban azonban első tisztként szolgált.

A Swiss Army Manben a főszereplőt Hank Thompsonnak hívják, ami utalás Tom Hanks nevére, aki a Számkivetettben szintén hajótöröttet játszott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése