2015. február 13., péntek

Dzsílenhól vagy Jílenhülehe

Az USA, de általában a világ filmiparában, legyen szó színészekről, rendezőkről, vagy más területen alkotókról, számtalan olyan név fordul elő, melyeket látszólag könnyű kiejteni még azok számára is, akik amúgy nem beszélnek idegen nyelve(ke)t.
Rengeteg tévéműsorban, interjúban, mozielőzetesekben szerepelnek ismert filmesek, akiknek nevét sokszor halljuk beszéd közben, ám vannak bizonyos esetek, amikor valakit mégsem egészen úgy hívnak, ahogy addig gondoltuk - és ez nem feltétlenül áll kapcsolatban nevének bonyolult írásmódjával.
Lássunk egy csokor híres embert, akiknek nevét másképp kell kiejteni, mint ahogy megszoktuk.

Kezdjük rögtön a címben szereplővel. Jake és testvére, Maggie Gyllenhaal svéd felmenőkkel rendelkezik, ezért családnevüket az angolosan elterjedt "dzsílenhól" helyett valójában "jílenhülehe"-nek kell ejteni. Jake egész pontosan megmutatja, hogyan - bár egyesek szerint csak hülyéskedett.
Quvenzhané Wallist A messzi dél vadjai című filmben ismerhettük meg. A produkció ugyan inkább közepesnek mondható, ám a főszereplő aranyos kislányt mindenki a szívébe zárta. Vezetékneve nem túl nehéz, egzotikus hangzású keresztnevét azonban "kvuvenjanaj"-nak kell mondani.
Volt már gyilkos természetű tini, fiatal vámpír, anyajegyes cukrászlány, Saoirse Ronan különleges megjelenése sosem maradt közömbös a nézők számára. Vezetékneve az ő esetében sem túl nagy kihívás, bezzeg a keresztneve. Helyesen kiejtve "szírsa", ami írül annyit tesz: szabadság.
Fairuza Balk nemsokára betölti a negyvenet, és mivel kislánykora óta színészként dolgozik, elmondható róla, hogy egész életét a filmiparban töltötte. Bár keresztneve hasonlít a francia eredetű "frizura" szavunkra, igazából "ferüzének" kell ejteni, ami perzsául türkízt jelent.
Jean Dujardin, A némafilmes Oscar-díjas főszereplője francia, ami helyből sokak számára okoz problémát, tekintve, hogy a magyarok rendszerint nem különböztetik meg a férfi Jean és a női Jeanne neveket, és egységesen "zsán"-nak mondják mindkettőt, holott így csak utóbbit kell, míg a előbbit "zsan"-nak. Említett úriember - teljes - neve tehát helyesen: "zsan düzsehden".
A csábos tekintetű, szőke színésznő, Amanda Seyfried nevét látszólag nem nehéz kimondani, ám meglepő módon a hölgyet nem "amanda szejfríd"-nek, hanem "szigfred"-nek hívják.
A Trónok harca-rajongók biztos álmukból felverve is tudják, hogyan kell Nikolaj Coster-Waldau nevét helyesen kiejteni. A színész dán és német szülők gyermeke, nevét ezért úgy kell mondani, hogy "níkoli koszter valdou".
A szépséges Charlize Theron a bárhol-bármikor kategória. A magas (177 cm) színésznő dél-afrikai, nevét, amit általában "csárliz teron"-nak szoktak mondani, valójában afrikaansul (ami a holland, francia, német, és a helyi nyelvek keveréke) mondva "sarlíz tron"-nak kell ejteni. Ő maga is megmutatja.
Chiwetel Ejiofor szereplése az erősen túlértékelt, de azért díjakkal mégis bőszen jutalmazott 12 év rabszolgaságban korrekt volt, de a legjobb férfi főszereplő aranyszobra végül (szerencsére) olyannál landolt, aki sokkal jobban megérdemelte. A színész nevét mindenesetre ismertté tette a produkció, és ez a lényeg. Most már csak meg kell tanulni helyesen kimondani: "csuitel edzsíofor".
Kevés színészről mondható el, hogy az egész világon több generáció is imádja. Egyesek a Harry Potter-filmek főgonoszát látják Ralph Fiennes-ben, mások pedig a kifogástalan megjelenésű brit úriembert. Én speciel A Napfény íze miatt kedvelem, de számtalan más filmben is bizonyította már tehetségét. Nevét sokan "rálf", esetleg "rélf fájnsz"-nak mondják, ám az valójában "rajf finz".
Ha holland nyelvről van szó, akkor előkerülnek a hörgős, mélyről induló torokhangok, melyekkel nem mindig könnyű megbírkózni. Famke Janssen nevében különleges kiejtést igénylő betűk ugyan nincsenek, de attól ő még nem "femke dzsenszen", hanem "fomká janszen".
A pufók színésznőt, Gabourey Sidibét, első szerepéért, 2009-ben rögtön Oscarra jelölték, azóta pedig filmekben és tévésorozatokban is rendszeresen feltűnik. Anyja tősgyökeres amerikai, apja viszont Szenegálból származik, innen ered nem hétköznapi neve, amit pontosan "geboréj szidibének" kell mondani.

Ioan Gruffudd-re a legtöbben A Fantasztikus négyes-filmek Mr. Fantasticjeként emlékezhetnek, ám a felemásra sikerült szuperhősfilmek csupán egy állomást jelentettek a walesi színész számára. A napjainkban jobbára szintén tévéző Ioan keresztneve viszonylag egyszerű - "juen" - , vezetéknevét viszont teljesen másképp kell ejteni, mint hinnénk: "grifisz".

Joaquin Phoenix az egyik legjobb, legtehetségesebb színész a kortárs amerikai filmiparban, amit mi sem bizonyít jobban, mint a rengeteg jelölése és díja. A szinte minden filmjében parádés alakítást nyújtó úriember Puerto Rico-i származású, ezért nevét nem "dzsoakín"-nak, még kevésbé "zsoakin"-nak, hanem "vahkin fíniksz"-nek kell ejteni. (Eredeti vezetékneve amúgy Bottom, ami - valljuk be - több szempontból sem szerencsés egy hollywoodi karrierhez.)

A 2014-es legjobb férfiszínész Oscar-díjának nyertese, Matthew McConaughey brutális déli kiejtéséről és persze kockás hasáról vált híressé, ám a szépfiús imázsát fokozatosan sikerült elhagynia, így a hangsúly a színjátszói kvalitásaira helyeződött - nem is véletlenül. Keresztneve - "mettyú" - neki sem bonyolult, vezetéknevét viszont egyesek "mekkánegi"-nek, esetleg "mekkánefi"-nek mondják, ám az helyesen "mekanahej".

Mia Wasikowska napjaink fiatal színészgenerációjának tagja. A 25 éves hölgy szintén gyerekkora óta áll a kamerák előtt, első komolyabb szerepét pedig rögtön Tim Burton biztosította számára, ami igencsak jó ugródeszkát jelentett. Apja ausztrál, anyja viszont lengyel származású, innen a különleges hangzású név, amit így kell ejteni: "mía vasíkofszka".

Csirke, jóóó csirke! Az orosz-szerb szülőkkel rendelkező Milla Jovovich-ra legtöbben Az ötödik elem óta emlékeznek, noha Luc Besson utolsó jó filmje közel sem az első volt karrierjében, de tény, hogy a világ e produkció kapcsán ismerte meg igazán arcát és nevét. Az azóta leginkább zombihentelésből élő színésznő keresztneve szintén egyszerű - "míla" -, vezetéknevét viszont egyesek "dzsovovics"-nak, mások pedig "jovovics"-nak ejtik, ám helyesen az "jovevics".

Rachel Weisz a mi kutyánk kölyke; úgy is lehetne mondani, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiából származik, anyja ugyanis Ausztriából, apja viszont Magyarországról vándorolt ki Angliába. A hölgy a '90-es évek eleje óta filmezik, a világ viszont alighanem A múmia kapcsán ismerte meg bájos arcát, ám neki is sikerült eyecandyből elismert színésszé válnia, így elnyerte a Golden Globe-ot és az Oscart is. Nevét pedig úgy kell ejteni - nekünk bezzeg nem nehéz -, hogy "rájcsel vájsz".

Az Indiana Jones-rajongók egyszerre hördültek fel, amikor Shia Labeouf bemotorozott a negyedik mozifilmben, hogy apjától átvegye a stafétabotnak számító korbácsot és kalapot, aztán szerencsére mégsem ez történt, ám ezzel együtt a fiatalember jó színész, még ha tehetségét olykor el is tékozoloja holmi Transformersekben, azóta viszont kiderült róla, hogy egyrészt többé már nem híres, másrészt pedig játszani is tud. Furcsa hangzású nevét helyesen így kell ejteni: "sájá lábuf".

Zach Galifianakis leginkább túlsúlyos, nagydumás, izgága szerepeiről ismert, na meg arról, hogy beszólt Justin Biebernek, legújabban viszont megszabadult súlyfeleslegétől és védjegynek számító bozontos szakállától is, amitől - finoman szólva - más ember lett. A színész görög származású, nevét ezért úgy kell mondani, hogy "zak galifenakissz".
A szintén walesi Rhys Ifans angolul és anyanyelvén is játszott színdarabokban, filmekben, egyszer még testvérével, Llŷrrel is. Jellegzetes arcberendezése kizárja a hősszerelmes karaktereket, ugyanemiatt viszont illenek hozzá a kissé lökött (Spike - Sztárom a párom), furcsa, újabban pedig a negatív figurák (Dr. Curt Connors - A csodálatos Pókember). Nevét egyesek "rájsz ájfensz"-nek mondják, ám a dolog ennél kissé egyszerűbb: "rísz ivansz".

Ewan McGregort Danny Boyle tette igazán naggyá (Sekély sírhant, Trainspotting), és ezen a Star Wars új trilógiája sem rontott, sőt inkább csak megerősítette, milyen sokoldalú a fiatal skót színész. Akár drogos nyápicként, akár fénykardozó Jediként emlékszünk rá, keresztneve némely esetben megtéveszti az embereket, akik gyakran "íven"-ként, esetleg "evan"-ként emlegetik, ám az valójában "juen".

Az Oscar-díjas francia színésznő, Marion Cotillard ugyanolyan otthonosan mozog a nagy költségvetésű hollywoodi filmekben (pl. Eredet), mint a szerényebb, európai produkciókban is (pl. Két nap, egy éjszaka).
A franciában az r-hangot el szokás raccsolni, ezért a hölgy nevét "mahion kotijjah"-nak kell mondnani, a h-t lenyelve, és nem ejtve a végén a d-t.
Keira Knightley-ra is jól illik a francia kolléganőjére tett kijelentés a különféle mozik közötti variálásról; láthattuk már szuperprodukciókban (A Karib-tenger kalózai), de csendesebb, egyszerűbb filmekben is (Ne engedj el!). Az angol színésznő keresztnevét egyesek "kierának", mások "kejrának" mondják, helyesen azonban "kíra nájtli"-nak hívják.

Téa Leoni nem tartozik a legnagyobb hollywoodi sztárok közé, de azért így is számtalan filmben találkozhattunk már vele, pl. a Jurassic Park 3-ban, a Dick és Jane trükkjeiben, vagy éppen a Bad Boysban. A hölgynek nyilván millió "poént" kellett gyerekként elviselnie a neve kapcsán, amit olykor "teának", máskor meg "tiának" mondanak, ám az valójában "taja leoni".

És ha már Téa Leoni, akkor nem szabad megfeledkezni második - immár szintén ex - férjéről, az X-akták és a Californication főszereplőjéről, David Duchovnyról sem, aki a magyar "keresztségben" a "dácsovni" nevet kapta, holott a vezetéknevét helyesen "dukovni"-nak kell ejteni, ami ukrán és lengyel felmenői miatt talán nem is akkora meglepetés.

Mila Kunis neve egyszerű, ám az angol nyelvterületen élők hajlamosak őt "májlának" hívni, de mivel az őzike szemű színésznő ukrán származású, ezért az helyesen "mila" (mivel Milena Markovna Kunis a teljes neve).

Scarlett Johansson esetében a nagy kérdés, miszerint a bájos szőkeség "johanszon", vagy "dzsohanszon", most egyszer s mindenkorra megválaszolásra kerül: dán apja miatt előbbi.

Theodor Seuss Geisel német származású amerikai író volt, aki elsősorban gyerekeknek szánt művei révén ismert. Könyveit jellemzően Dr. Seuss néven írta, ennek kiejtése azonban nem is olyan könnyű; néha "szúz"-nak mondják, máskor meg "szeussz"-nak, ám helyesen "szojsz".

Barátainak és tisztelőinek csak Marty, vagyis a borzas szemöldökű, olasz rendező, a gengszterfilmek szakértője, Martin Scorsese. Bár vezetéknevét általában "szkorzezi"-nek mondják, olaszosan az inkább "szkorszéze".

A 12 év rabszolgaságban tűnt fel a kenyai származású Lupita Nyong'o, aki szintén volt Oscarra jelölve, sőt nyert is. Keresztneve az ő esetében sem nagy kihívás, vezetéknevét viszont nem "niongo"-nak, hanem "njono"-nak vagy "nyono"-nak kell mondani, épp csak ejtve a g-t. Meg is mutatja, hogyan.

És akkor még mindig a 2014-es Oscar-nyerteseknél maradva: Jared Leto a Mielőtt meghaltam című filmben nyújtott alakításáért kapta a rangos elismerést, de ezt megelőzően is kedvelt színész volt, emellett pedig még rockzenészi karrierjére is tudott időt szakítani. Nevét előszeretettel mondják - tévesen - "dzsared létó"-nak, de az inkább "dzsered leto".

Az ausztrál Cate Blanchett szintén előszeretettel vállal szereplést gigaköltségvetésű szuperprodukciókban (pl. A gyűrűk ura-filmek), de akár arctalan cameót is (Vaskabátok). Nevét gyakran "két blensett"-nek mondják, ám az helyesen "két blencsitt".

Az egykori modell és Oscar-díjas színésznő, Kim Basinger a '80-as, '90-es évek egyik szexszimbóluma volt, akiért férfiak milliói lihegtek, ám nevét nem mindegyikük tudta rendesen kimondani. A hölgyet nem "kim bézindzser"-nek hívják ugyanis, és nem is "kim beszindzser"-nek, hanem "kim bézinger"-nek.

Ryan Phillippe a '90-es évek tinihorror-hullámát meglovagolva vált - főleg persze a lányok körében - népszerű, hogy aztán egy tisztességes, ám nem túl mozgalmas, inkább másodvonalbeli színészkarriert építsen fel. Az ő esetében is a vezetékneve a nagyobb talány, amit lehet "filipp"-nek is mondani, ám a valóságban az "filippi", tehát nem szabad kihagyni a név végén lévő e-t.

Demi Moore szintén a '80-as években kezdett játszani, fénykorát pedig a '90-es években élte, részben a Bruce Willisszel kötött házassága miatt, de persze "saját jogon" is kiérdemelte a közönség elismerését (pl. Ghost, Egy becsületbeli ügy). A 2000-es évekből leginkább a Charlie angyalai második része miatt lehet rá emlékezni, ahol dögösebb volt, mint három fiatalabb kolléganője együtt.
Bár a világ nagy része egybehangzóan "demi múr"-nak hívja, nevét ennek ellenére "dámi mór"-nak kell ejteni.

Még egy "múr/mór", de most Angliából. Az arisztokratikus csibész mintapéldánya, Roger Moore volt már James Bond, de még Sherlock Holmes is. A 87 éves színészlegenda napjainkban is vállal még szerepeket, emellett az UNICEF jószolgálati nagykövete.
Örök vitatéma, hogy vezetéknevét hogyan kell helyesen mondani. Ahány ország, annyi szokás, így a "múr" és a "mór" is elterjedt, ám ebből csak egy a helyes, mégpedig utóbbi.

Bajusszal, szakállal vagy csupaszon, Liev Schreiber mindenhogyan jó karakter, ráadásul távolmarad a különféle hollywoodi (mű)botrányoktól, nevével ezért viszonylag keveset találkozni a filmszínházakon kívül, ám ez így is van jól; inkább az alakításai kapcsán jegyezzük meg, semmint valami buta pletyka miatt.
Németes hangzású neve a kedves papa "hozománya", noha családja többgenerációs amerikai, ám rendelkezik svájci, dán, holland, norvég és belga felmenőkkel is. Esetében, érdekes módon, a vezetékneve az egyszerűbb, mert az "srejber", keresztneve azonban nem "lív", hanem - ahogy írjuk - "liev".

Az Agymenők elbűvölő ráadása, Leonard imádatának tárgya, Penny, koppkopp, Penny, koppkopp, Penny, koppkopp, azaz Kaley Cuoco, aki újabban Sweeting is, mivel nemrég férjhez ment. A hölgy 1992 óta filmezik, ám jó 15 évet kellett várnia ahhoz, hogy az egész világ megismerje formás idomait és persze a nevét, amit egyesek "kéjli kuokó"-nak mondanak, ám az valójában "kvokó".

Az örök mellékszereplők egyike a "rosszarcú" William Fichtner, aki számtalan filmben és sorozatban tűnt már fel. A Határtalanul című nemzetközi széria kapcsán elárulta, hogy imádja a jéghokit és a sört, azt viszont nem mondta meg, hogyan kell ejteni a vezetéknevét. Néhányan "fihtner"-nek mondják, esetleg "ficsner"-nek, ám a megoldás egy harmadik verzió: "fiktner".

A rókaképű Steve Buscemi nem szép ember, és akkor még nagyon diplomatikusan fogalmaztam. Igaz, szépségre nincs is szüksége, mert remek színész, vezetéknevét azonban igen gyakran tévesen ejtik "buszkemi"-nek, ám mivel az egykori tűzoltó apai ágon olasz származású, az s és c betűk együttállása miatt nevét helyesen "busemi"-nek kell mondani (lásd még Joe Pesci esetét).

A horvát Goran Višnjić 1999-ben debütált a Vészhelyzetben mint Dr. Luka Kovac, ám ezt megelőzően is már rutinos színésznek számított. A "szokásoknak" megfelelően ő is ide-oda váltogat a filmek és a sorozatok világa között, így a szélesebb közönség megtanulhatja nevének helyes kiejtését, ami nem "visznik", hanem "visnyics" - viszont az a cs félig ty is. Lehet próbálkozni.

Az örök Amélie, aki világkörüli útra küldi a kertitörpéjét; ő nem más, mint a bájos Audrey Tautou, aki sikeresen kitört a bohókás pincérnő szerepéből, azóta pedig rendszeresen szerepel európai és amerikai filmekben is, bár néhány éve nem láthattuk semmiben. Francia nevét általában úgy hallani, hogy "ódri tatu", ám helyesen mondva "ódhe totu".

A svéd Stellan Skarsgård és fia, Alexander egyaránt kiváló színész, utóbbi főleg a True Blood miatt, de a kedves papát sem kell bemutatni. Keresztnevük viszonylag egyszerű, vezetéknevük azonban nem "szkarszgard", hanem "szkarszgord".

Mi chica latina. Csinos biodíszlet, de alkalmasint jó színésznő is a kubai származású Eva Mendes. Spanyol nevét nem "éva", sem pedig "eva mendez"-nek nem ejtjük, hanem "ava mendesz"-nek, az s-t zöngétlenül mondva.

A román és lengyel felmenőkkel is büszkélkedhető Harvey Keitel a gengszter- és zsarufilmek gyakori szereplője, ami menyétszerű arcának és reszelős hangjának ismeretében talán nem is akkora furcsaság. Fiatalon szolgált a haditengerészetnél is, nem sokkal később pedig megismerkedett a feltörekvő rendezőpalántával, Martin Scorsesevel, a többi pedig már mozitörténelem. Keresztneve neki sem nehéz, vezetéknevét viszont nem "kítel"-nek, hanem "kejtel"-nek kell ejteni.

Szép és többnyire jó színész, de sokszor csak sima eyecandyként van szükség Halle Berryre, akinek nevét sokféleképp ejtik az emberek; hallottam már "hállénak", "hallénak", "hellének", és "hellinek" is. A negyedik a helyes, egészen pontosan: "helli berri".

Az apai ágon észt Mena Süvarira egy egész generációnyi fiú fantáziált, főleg a Pite-filmek kapcsán, de az is jó okot szogáltatott, amikor rózsaszirmokkal teli kádban "pancsolt" (Amerikai szépség). A nem mindennapi nevű szőkeséget gyakran hívják "mena szuvari"-nak, ám a helyes megszólítás "mina szuvari".

Az élet egyik nagy kérdése, hogy a rovarszerű Jeff Goldblum vezetéknevét "goldblum"-nak, vagy "goldblám"-nak kell-e mondani. Íme a megoldás magától az érintettől. Na jó, mivel A légy, a Jurassic Park és A függetlenség napja hórihorgas színésze osztrák és orosz gyökereket tudhat maga mögött, a helyes kiejtés "goldblum". Ahogy a Komputerkémekben is volt: nincs több titok.

Liam Neeson a legnagyobb király, mert Obi-Wan Kenobi és Batman mestere is volt, emellett a hatodik X-en túl is olyan elánnal aprítja a bűnözőket, hogy az egy 20 évesnek is becsületére válna.
Az ír színész keresztnevét egyesek "lájemnek", mások viszont "liemnek" mondják, azonban - mivel a Liam a William rövidített változata -, a helyes kiejtés "liem", azaz teljes nevén "liem níszon".

A leginkább valami szórakozott professzornak kinéző Geoffrey Rush nevében megtévesztő lehet az o betű, emiatt a rothadó fogú kalózvezér, ill. a megszállott zongoristát életre keltő ausztrál színészt esetenként "dzsofrinak" is lehetne hívni, habár az helyesen - a plusz magánhangzó ellenére is - "dzsefri".
A gülüszemű, sasorrú, állandóan borostás Jean Reno az egyik legjobb francia színész napjainkban, aki - több kollégájához hasonlóan - szintén szerepel a tenger innenső és túlsó partján készülő filmekben.
Nevezett úriember amúgy spanyol szülők gyermekeként, Casablancában látta meg a napvilágot Juan Moreno y Herrera-Jiménez néven, de mivel a család 1955-ben Franciaországba költözött, a kis Juanitóból rövid úton Jean lett. Nevét rendszeresen "zsán rénónak" mondják, ám helyesen és franciásan az "zsan henó", az r betűt ebben az esetben is elraccsolva.
Gary Busey karrierje során szintén sok negatív szerepet játszott, ami nála is leginkább jellegzetes megjelenése folyománya. Eszelős tekintet, hatalmas fogak, és a karakter fel is volt építve. A 70 éves színész manapság is sokat játszik, így kollégái biztosan tudják, hogyan kell ejteni a nevét: "geri bjuszi".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése